
A Tisza német testvérpártjának minisztere több munkát és magasabb nyugdíjkorhatárt javasol
Az egykoron botrányos viselkedéséről elhíresült milliárdos örökösnő, Paris Hilton hivatalosan nem túl régóta alkot egy párt szerelmével, Carter Reummal, aki idén februárban kérte meg kedvese kezét, amire a válasz természetesen igen volt. Az esküvőre gőzerővel készülő pár Paris saját reality- műsorában már elárulta, hogy egészen biztosan nem lesz hétköznapi, és ahogyan mindent, ezt is elejétől a végéig követhetik majd a rajongók.
A 40 éves Paris év elején átesett egy, a meddőségét kezelő eljáráson, és úgy tűnik sikerrel jártak az őt kezelő orvosok, hiszen a Page Six információi szerint az örökösnő és kedvese első közös gyermeküket várják.

A Tisza német testvérpártjának minisztere több munkát és magasabb nyugdíjkorhatárt javasol

Megerőszakolt két női beteget egy kórházi ápoló

Mark Rutte elismerte, hogy európai katonákat kell Ukrajnába küldeni

Gyorsan lebuktak: látszólag leválasztották, de a háttérből mozgatja a szálakat – íme, Zelenszkij jobbkeze

Trump felveszi a kesztyűt – az amerikai elnök mesteri húzása mattot adhat Zelenszkijéknek

Ezrek ünnepelték Stonehenge ősi köveinél a téli napfordulót

Holtan találtak egy fiatal fotóriportert, lesújtó tragédiáról érkezett hír

Űrturistaként a világűrben járt egy deréktól lebénult német mérnöknő

Döbbenetes részletek: Nem akárki vezette a pénteken balesetet szenvedett crossovert

Orosz rakétatámadás érte Odesszát, halottakról is tudni

Holtan került elő egy férfi, eltűnését senki nem jelentette

Több halálos áldozata van az áradásoknak Irán déli részén