
Drón csapódott be egy romániai panelházba
Az amerikai igazságügyi minisztérium arról számolt be, hogy a vádlottak hamis indokkal magánnyomozókat béreltek fel az érintett megfigyelésére New Yorkban, és videófelvételeket készítettek egyes családtagjairól. Céljuk az volt, hogy Iránba szállítsák az újságírót, ahol "legjobb esetben is bizonytalan lett volna a sorsa".
Bár nem nevezték meg az érintettet, sajtóhírek szerint az Amerika Hangja perzsa szolgálatának dolgozó iráni-amerikai Maszih Alinedzsádról van szó, aki gyakran bírálja különböző okokból a teheráni kormányt. Alinedzsád a Reutersnek nyilatkozva kijelentette, hogy még mindig "sokkhatás alatt van". Arról is beszámolt, hogy az amerikai Szövetségi Nyomozó Iroda (FBI) nyolc hónapja kereste meg, azóta együttműködik az ügynökséggel.
"Bemutatták, hogy az iszlám köztársaság már rendkívül közel került hozzám" - mondta, közölve, hogy a nyomozás idejére biztonságos helyszínre költöztették őt és a férjét. "Még mindig nem hiszem el, hogy még Amerikában sem vagyok biztonságban" - fogalmazott.
Az ügyészség szerint az újságíró azért kerülhetett a rezsim célkeresztjébe, mert jelentős befolyással van a közvéleményre Iránban és globálisan is a közel-keleti ország történéseit illetően.
A vádlottakat még nem kerítették kézre, amennyiben ez megtörténik, és elítélik őket, akár életük végéig is rács mögött maradhatnak. A hatóságok közölték, hogy hasonló tervei lehettek az iráni titkosszolgálatnak három kanadai és egy brit állampolgárral is, de egyesek az Egyesült Arab Emírségekben is veszélyben voltak. Mindannyian Teherán bírálóiként ismert személyek.
Szaíd Hatibzadeh, az iráni külügyminisztérium szóvivője azt közölte szerdán, hogy a washingtoni kormány új állításai "annyira alaptalanok és nevetségesek, hogy nem is érdemes reagálni rájuk".
"Nem ez az első alkalom, hogy az Egyesült Államok ilyen hollywoodi stílusú forgatókönyvet adott elő" - tette hozzá.
MTI/A címlapfotó illusztráció

Drón csapódott be egy romániai panelházba

WHO: tizenháromra emelkedett az óceánjáróhoz köthető hantavírusos esetek száma

Újabb földrengés volt Horvátországban

Tűz ütött ki egy kóser szupermarketben London jórészt zsidók lakta Golders Green negyedében

Drogcsempész hajóra mért csapást az amerikai hadsereg, egy terrorista meghalt a támadásban

Vegyianyag szivárgás történt egy papírgyárban az Egyesült Államokban

Kukásautó ölt meg egy hajléktalan nőt, a kukások csak úgy ott hagyták

Halálos tragédia, tinik repültek ki egy autóból - Fotó

Holttestet találtak a Dunában, kiderült, ki az áldozat

Tíz hónapos kisbaba rekedt egy parkoló autóba, videón a mentőakció

Hat napnyi pokol: sokkoló vallomást tett az emberrablás túlélője

Napernyő végzett egy asszonnyal, miközben a férjével vacsorázott