
Halálra fagyott a híres vízesésnél egy férfi
A 84 éves Ferenc pápán múlt vasárnap műtétet hajtottak végre vastagbélszűkület miatt.
A mostanra láthatóan jobb egészségégi állapotban lévő pápa a vasárnap délben szokásos Úrangyala-imádságot és az azt kísérő beszédet a Gemelli kórház tizedik emeleti ablakából mondta el a klinika előtt várakozó hívek százai előtt.
A mintegy tízperces beszédét egy előre elkészített szövegből olvasta fel, de több alkalommal is rögtönzött megjegyzéseket fűzött hozzá. Időnként úgy tűnt, kissé nehezen vesz levegőt és reszelőssé vált hangja. Hírügynökségek ezzel összefüggésben felidézték, hogy még fiatalkorában el kellett távolítani tüdejének egy részét.
Bírálta az egyházi fenntartású kórházak azon menedzsereit, akiknek - mint fogalmazott - gazdasági nehézségek esetén első gondolatuk bezárni az egészségügyi intézményeket.
"Az egyházi elhivatottság nem a pénzről, hanem a szolgálatról szól, és ez mindig ingyen van" - szögezte le a pápa, akit a Gemmelli kórházban kezelt több gyerek vett körül.
Az erkély alatt összegyűlt, nemzeti zászlókat lengető tömeg éljenzéssel fogadta Ferenc pápát, és azt skandálta: "Viva il Papa!" (Éljen soká a pápa!). Orvosok és páciensek a szomszédos erkélyeken hallgatták a pápa beszédét.
"Nagyszerű volt ismét látni a pápát... hangja egy kissé remegett, de a pápa mindig is a pápa lesz, és mi itt akartunk lenni" - jelentette ki Massimiliano atya olasz pap, a résztvevők egyike.
A Vatikán nem tett közzé egészségügyi jelentést vasárnap, de az előző nap arról számolt be, hogy Ferenc pápa állapota javul, lassanként visszatér teendőihez. Kezelőorvosai eredetileg egyhetes kórházi ápolást írtak elő, de egyelőre nincsenek értesülések arról, hogy mikor hagyhatja el a klinikát.
MTI/A címlapfotó illusztráció

Halálra fagyott a híres vízesésnél egy férfi

Halott feleségével akart repülőre szállni egy férfi

Kiderült, miért lopott emberi maradványokat a temetői rém

Repülőtereket zártak be és járatokat töröltek Európa szerte a jegesedés miatt

A NATO nyíltan a háború útján, Magyarország továbbra is ellenáll

Háborúk és veszélyek korába léptünk – kiküldték az első sorkatonai behívóleveleket Horvátországban

Afrikai migránsok vertek félholtra egy férfit Rómában

Temetői rém: több mint száz emberi maradványt lopott

Még mindig akadozik a vasúti közlekedés Németországban a téli vihar után

Életet követelt a vihar Nagy-Britanniában, százezrek maradtak áram nélkül Franciaországban

Nigel Farage nemet mondana a brit katonák ukrajnai bevetésére

Az Egyesült Arab Emírségek veszélyesnek ítéli az Egyesült Királyság radikalizmusát