
Meghalt két magyar egy lavina miatt a Tátrában
Sajtójelentések szerint Ferenc pápa a hét utolsó napján térhet vissza a Vatikánba, nem kizárt azonban, hogy a vasárnapi beszédét a római Gemelli kórházban tartja meg, ahol harmadik napja tartózkodik, miután műtétet hajtottak végre rajta.
A Matteo Bruni szentszéki szóvivő nevével, szokás szerint délben kiadott, pár soros vatikáni közlemény szerint Ferenc pápa éjszaka jól pihent, a reggelit követőpen elolvasta a napilapokat, és néhány lépést is tett. "A műtét utáni állapot megfelelően alakul, a rutinvizsgálatok eredménye jó" - olvasható a közleményben. A Vatikán korábbi tájékoztatása szerint Ferenc pápa várhatóan hét napot tölt kórházban, ha nem adódik semmilyen komplikáció.
Illetékes olasz újságírók szerint ez azt jelenti, hogy Ferenc pápa vasárnap térhet vissza a Vatikánba. Nem kizárt azonban, hogy a vasárnap délben esedékes Úrangyala-imádságot és az ezt kísérő beszédet még a Gemelli kórház ablakából mondhatja el. Erre volt már példa II. János Pál pápa kórházi kezelései idején.
A 84 éves Ferenc pápán vasárnap este tervezett műtétet hajtottak végre divertikuláris vastagbélszűkület miatt. A betegség idős embereknél nem ritka, fájdalmat, felfúvódást, gyulladást és elégtelen bélmozgást okozhat. A műtét óta Ferenc pápa a Gemelli kórház tizedik emeletén található, úgynevezett "pápai kórteremben" lábadozik. A Gemelli orvosai, személyzete és más betegei is a kórházban megszokott diszkrécióval övezik Ferenc pápa jelenlétét, senki sem nyilatkozik, csupán annyit mondanak, hogy imádkoznak az egészségéért.
Értesülések szerint Ferenc pápán a beavatkozást eredetileg laparoszkópiával akarták végrehajtani. A műtét során azonban eltávolították a vastagbél egy részét, ami meghosszabbította a beavatkozás idejét. A megszokott orvosi eljárás szerint szövettani vizsgálatra is sor kerül.
Sajtóforrások szerint Ferenc pápa hangulata jó, az orvosokkal tréfálkozott is. A lapok úgy tudják, a műtétről már februárban döntöttek, és az egyházfő a március eleji iraki látogatása alatt sem érezte jól magát.
A műtétet és az azt követő felépülést júliusra időzítették, Ferenc pápa nyári pihenésének heteire. Augusztus 4-ig a szerdai audienciákat felfüggesztették. A Corriere della Sera napilap szerint a pápa "teljes felépüléssel" számol, amit az is bizonyít, hogy a kórházba vonulás előtti percekben jelentette be szeptemberi budapesti és szlovákiai látogatását.

Meghalt két magyar egy lavina miatt a Tátrában

Veszélyesebb hely lett a világ: már semmi sem szab határt két atomhatalom nukleáris fegyvereinek

Rossz helyen kezdte meg a felszállást a pilóta, baj lett belőle

Németország háborúra készül, már szimulációt is indítottak

Közösen fog fegyvereket gyártani Ukrajnával részben uniós pénzből Lengyelország

Kubilius: a felvett uniós hitel nem elég Ukrajnának, ennél sokkal többet kell küldeni

Lehajította szomszédját a 17. emeletről

Hat év börtönre ítélték Angliában a tavalyi súlyos északi-tengeri hajószerencsétlenséget okozó hajó orosz kapitányát

A Portugáliában pusztító Kristin vihar több mint 4 milliárd euró közvetlen kárt okozott

Dnyeperben Zelenszkij emberrablói ezúttal hiába üldöztek egy férfit

Egy ciklon miatt több helyen kiöntött a tenger Horvátországban

Több mint ezer kijevi társasházban továbbra sincs fűtés