
Bebizonyosodott, hogy ukrán kémhálózat segíti a Tisza Pártot
A Little Hands nevű mosómedvére néhány hetes korában találták rá 2018 júniusában. A környék állatmenhelyei azonban tömve voltak, így a kanadai Nikki Robinson nem tudta mitévő legyen.
"Ha megkérdezed, hogy mit tehetsz egy árva mosómedvével, akkor annyit mondanak csak, hogy 'hagyd magára, majd a természet elvégzi a dolgát' vagy 'vidd el az állatorvoshoz, hogy elaltassa'. Összetört a szívem ennek hallatán, nem hagyhattam magára!" - mesélte Nikki a The Dodonak.
Míg a nő teljes munkaidőben dolgozott, anyja, Linda részben nyugdíjas volt, így ráért, hogy naponta ötször is megetesse a fiatal mosómedvét. Robinson egyértelművé tette, hogy unokák egyelőre nincsenek a láthatáron, így Linda végül befogadta az állatot.
"Nagyon kedvesen bánt vele, üvegből etette, és láttam a mosómedvén, hogy élvezi a társaságát. Egy kötelék alakult ki közöttük, hiába tért vissza a vadonba Little Hands" - folytatta Robinson.
A mosómedvét végül a nyár végén engedték vissza a természetes közegébe.
"Van egy hintája anyukámnak a verandán, Little Hands pedig állandóan visszatér és felmászik hozzá, hogy megsimogassa. Összebújik anyámmal, eszik egy keveset, aztán megy is vissza az erdőbe" - mesélte a nő.
Linda azóta elkötelezett állatmentő, és rengeteg árván maradt mosómedve köszönheti neki az életét, akik azóta gyakori látogatói a nőnek.

Bebizonyosodott, hogy ukrán kémhálózat segíti a Tisza Pártot

Teljesen leállt a légi utasforgalom Berlinben sztrájk miatt

Most érkezett: eltalálta egy lövedék az iráni atomerőművet

Többen meghaltak a libanoni főváros központját érő izraeli légitámadásokban

Kitört a botrány: drónokkal megpakolt ukrán csempészeket kaptak el

Teljesen elgurult az egyik ukrán militáns gyógyszere: a magyarok fűtsenek lótrágyával és fával (VIDEÓ)

Lakótelepi horror: Egy gyerek holttestére bukkantak

Teherhajóval ütközött össze egy halászhajó Japánban, többen meghaltak

Több öngyilkos merényletet követtek el Nigériában, a rendőrség számos áldozatról számolt be

Több mint 400 halottja van a kabuli kórházat ért pakisztáni légicsapásnak

Lelőtt rakéta repeszei öltek meg egy embert Sir Bani Yas szigeten, Abu-Dzabiban

Az ukránok lebuktatják Brüsszel és Zelenszkij összejátszását + videó