
Drón csapódott be egy romániai panelházba
Brittany Ellis és édesanyja egy New-York-i Whole Foods üzletben vásároltak, amikor felfigyeltek rá, hogy a húspultban egy egér falatozik.
Ellis édesanyja elöszőr nem hitte, hogy tényleg egy rágcsálót látnak, a lány ezért úgy döntött, hogy videóra veszi. Feltöltötte az egyik videómegosztó portálra, és már közel két és félmillióan nézték meg és szörnyülködtek rajta.
Nem meglepő módon aznap többen már nem vásároltak az üzletben, és valószínű, hogy egy ideig nem is fognak.
„A következő dolog, amire emlékszem, hogy egy vásárló mögöttünk azt mondja: Ó, ez undorító. Aztán közelebbről is megnéztem, és láttam, hogy egy kisegér van ott, ami rágcsált, mintha mi sem történne, ezen megdöbbentem” – nyilatkozta a lány a helyi lapnak.
A lány szólt a hentesnek, hogy ne nyúljon a pultba, mert egy egér van benne, ami megharaphatja, ez a hentest is sokkolta.
Miután a videót több millióan látták, az üzletlánc kiadott egy közleményt.
"Nagyon komolyan vesszük, ami történt. Azonnal eltávolítottuk és megsemmisítettük a pultban lévő összes terméket, mélytisztítást végeztünk, és alaposan átvizsgáltattuk a helyiséget. Az áruház követi az ilyen helyzetekre vontakozó részletes protokollt, és továbbra is szorosan együttműködik az élelmiszerbiztonsági csapattal."

Drón csapódott be egy romániai panelházba

WHO: tizenháromra emelkedett az óceánjáróhoz köthető hantavírusos esetek száma

Újabb földrengés volt Horvátországban

Tűz ütött ki egy kóser szupermarketben London jórészt zsidók lakta Golders Green negyedében

Drogcsempész hajóra mért csapást az amerikai hadsereg, egy terrorista meghalt a támadásban

Vegyianyag szivárgás történt egy papírgyárban az Egyesült Államokban

Kukásautó ölt meg egy hajléktalan nőt, a kukások csak úgy ott hagyták

Halálos tragédia, tinik repültek ki egy autóból - Fotó

Holttestet találtak a Dunában, kiderült, ki az áldozat

Tíz hónapos kisbaba rekedt egy parkoló autóba, videón a mentőakció

Hat napnyi pokol: sokkoló vallomást tett az emberrablás túlélője

Napernyő végzett egy asszonnyal, miközben a férjével vacsorázott