
Drón csapódott be egy romániai panelházba
Jake Harris és Sam Newstead tengerészmérnökként dolgoznak, egy munka utáni iszogatás alkalmával pedig igazán őrült ötletük támadt.
Az angliai Rochester városában élő páros meglátott egy konténert az udvaron, amely szerintük alkalmas lehetne vízi közlekedésre is. A konténeren lévő lyukakat bedeszkázták és rongyokkal tömték meg, hogy ne szivárogjon be a víz, majd óvatosan leengedték a Medway folyóba.
Miután látták, hogy nem fog elsüllyedni, felszerelték a hátulját egy motorral, majd kipróbálták az új kreálmányukat, amelyet láthatóan nagyon élveztek.
A két férfi a sikertől felbuzdulva most azt tervezi, hogy "áthajóznak" Angliából Franciaországba a La Manche csatornán keresztül - írja a Mirror.
"Öt percbe telt az elkészítése, közben megittunk egy doboz cidert. Hihetetlen érzés volt az egész, egyszerűen nem tudtuk abbahagyni a nevetést. Aznap reggel cserélték ki a konténerünket, Sam pedig munka után benne volt, hogy igyunk egy kicsit. Végül jött az ötlet, hogy a sima csónak helyett, mehetnénk inkább a konténerrel hajókázni. Betömtük a lyukakat, biztosak voltunk benne, hogy működni fog. Szórakozásból csináltuk az egészet, de végül működött. Az egyik barátunk, Simon mondta, hogy követni fog minket egy csónakkal a biztonság kedvéért, de addigra már rég bent voltunk a folyóban" - mesélte Jake.

Drón csapódott be egy romániai panelházba

WHO: tizenháromra emelkedett az óceánjáróhoz köthető hantavírusos esetek száma

Újabb földrengés volt Horvátországban

Tűz ütött ki egy kóser szupermarketben London jórészt zsidók lakta Golders Green negyedében

Drogcsempész hajóra mért csapást az amerikai hadsereg, egy terrorista meghalt a támadásban

Vegyianyag szivárgás történt egy papírgyárban az Egyesült Államokban

Kukásautó ölt meg egy hajléktalan nőt, a kukások csak úgy ott hagyták

Halálos tragédia, tinik repültek ki egy autóból - Fotó

Holttestet találtak a Dunában, kiderült, ki az áldozat

Tíz hónapos kisbaba rekedt egy parkoló autóba, videón a mentőakció

Hat napnyi pokol: sokkoló vallomást tett az emberrablás túlélője

Napernyő végzett egy asszonnyal, miközben a férjével vacsorázott