
Halálra akarták éheztetni az öt éves gyereket
Apák napi bejegyzésében számolt be a nagy hírről Usain Bolt, miszerint ikrei születtek. A 34 éves futó meghitt képet osztott meg az Instagram-oldalán három gyermekéről és gyönyörű feleségéről.
Az olimpiai bajnoknak már volt egy gyermeke, akinek igazán különleges nevet választott, ugyanis Olympia Lightning Boltnak hívják.
Párjával, Kasi Bennettel ismét kitettek magukért a neveket illetően, mivel egyik gyermeküket Saint Leo Boltnak, másikukat pedig Thunder Boltnak nevezték el.
A sportcsillag hiába ért el szinte mindent karrierje során, nem szeretné, ha gyermekei is ezt a pályát választanák.
"Kezdetben nemet fogok mondani, ha mégis belekezdenek, akkor viszont támogatni fogom őket. Túl nagy a nyomás, főleg azon a szinten, amelyen én voltam" - mesélte a The Timesnak Bolt.
A sztár korábban elárulta, hogy sokkal jobban izgult első gyermeke születésénél, mint bármely más versenyén élete során.

Halálra akarták éheztetni az öt éves gyereket

14 éves diákjával feküdt le egy tanárnő, zaklatta a tinit

Dráma egy fogászati klinikán - altatás közben meghalt egy kétéves kislány

Leszúrta alvó anyját egy 13 éves fiú

17 év után, erdőben bukkantak egy halottnak hitt férfire

Megtörte a csendet az agyevő amőba miatt elhunyt szlovák kisfiú édesanyja

Tíz évvel a Bataclan-mészárlás után – Párizs még mindig viseli a sebeket + videó

Teherautó gázolt el több embert egy dél-koreai piacon

Életét vesztette a kedden lezuhant török katonai repülőgépen utazó 20 katona

Halálra gázoltak egy másfél éves kisgyereket

Két kiskorú megerőszakolt és brutálisan összevert egy ötéves kislányt

Meghalt egy családapa, miután leomlott egy szállodaerkély