2025. november 13. csütörtök, Szilvia
5°C Budapest

Koronavírus-oltásnak köszönhetően találták meg a világ legidősebb emberét

Indiában egy mobil oltási kampány során akadtak rá a világ legidősebb emberére, a 124 éves Rehtee Begumra. 
Tenyek.hu
2021. június 05., szombat 15:15
Vágólapra másolva!

Eddig a japán Kane Tanakát volt a világ legidősebb élő embere, a maga 118 évével.

Most azonban egy indiai oltási csoportot nagy meglepetés ért Dzsammu és Kasmír területén, amikor egy idős nőhöz mentek. Kiderült ugyanis, hogy az oltani kívánt asszony már elmúlt 124 éves - írta meg pénteken a Kronen Zeitung.

Amennyiben az indiai hatóságok hivatalosan is megerősítik az idős asszony életkorát, akit egyébként a napokban oltottak Covishield vakcinával, akkor ő nemcsak a legidősebb élő ember lesz, hanem a valaha élt legidősebb ember. Ezzel a címmel pedig bekerülne a Guinness Rekordok Könyvébe.

A hatóságok az életkorát egyéb okiratok híján az asszonynak járó élelmiszerjeggyel szeretnék hivatalosan is elismertetni, ez ugyanis szerintük igazolja a nő életkorát.

Az indiai média szerint Begum teljesen jól érezte magát az oltást követően, a vakcinának pedig nagyon örült.

+Ez is érdekelheti

+Címoldalról ajánljuk