
Többen meghaltak egy épülettűzben az indiai fővárosban
Szlovákiában márciusban kezdtek többé-kevésbé stabilan javulni a járványügyi adatok. Május végére az újonnan kimutatott fertőzések napi esetszáma a legutóbb tavaly szeptemberben tapasztalt szintre esett vissza, s azóta ezen a viszonylag alacsony szinten stagnál - derült ki a Nemzeti Egészségügyi Információs Központ (NCZI) pénteken közzétett adataiból.
A hivatalosan a kórnak tulajdonított napi új halálesetek száma - néhány az évvégi és éveleji ünnepek idején tapasztalt adatkésedelemnek betudható kivételtől eltekintve - ugyancsak tavaly ősszel volt legutóbb nullán. Hivatalos adatok szerint az országban eddig összesen 12 433 halálos áldozata van a kórnak.
Az NCZI adatai szerint csütörtökön mintegy kétszáz embert kezeltek kórházban a betegséggel, ugyanaznap több, mint négyezer PCR tesztből azok kevesebb mint 1 százaléka bizonyult pozitívnak.

Fotó: illusztráció
A szlovák Közegészségügyi Hivatal (ÚVZ) pénteki tájékoztatása szerint az országban továbbra is a legnagyobb mértékben a koronavírus úgynevezett brit változata van jelen, ugyanakkor a héten három olyan esetről is beszámoltak, amikor az úgynevezett kolumbiai változatot mutatták ki.
A mintegy öt és fél millió lakosú Szlovákiában csütörtökig a legalább egy oltást már megkapott beoltottak száma 1 millió 863 ezer volt, közülük 1 millió 70 ezren már a második oltásadagot is megkapták.
Szlovákiában a koronavírus elleni oltóprogramban korábban csak a Pfizer/Biontech a Moderna és az AstraZeneca oltóanyagait használták, hétfőtől azonban elkezdték használni a Szputnyik V, orosz vakcinát is. Az egészségügyi tárca bejelentése szerint ezen a héten már a 12 és 15 év közötti gyerekek is megkaphatják az oltást.
MTI

Többen meghaltak egy épülettűzben az indiai fővárosban

Hátborzongató gyilkosság: Döbbenet, hova vezetett a fiatalkorú gyanúsított első útja

Lezuhant egy svájci sífelvonó kabinja - videóval

Elsüllyedt egy vontatóhajó Romániában, az öttagú legénységből senkit nem sikerült élve kimenteni

Bebizonyosodott, hogy ukrán kémhálózat segíti a Tisza Pártot

Teljesen leállt a légi utasforgalom Berlinben sztrájk miatt

Most érkezett: eltalálta egy lövedék az iráni atomerőművet

Többen meghaltak a libanoni főváros központját érő izraeli légitámadásokban

Kitört a botrány: drónokkal megpakolt ukrán csempészeket kaptak el

Teljesen elgurult az egyik ukrán militáns gyógyszere: a magyarok fűtsenek lótrágyával és fával (VIDEÓ)

Lakótelepi horror: Egy gyerek holttestére bukkantak

Teherhajóval ütközött össze egy halászhajó Japánban, többen meghaltak