
Olaszországban több ezer embert menekítettek ki egy erdőtűz miatt
A nő holtestét az amerikai Nashville városában találták meg még május elején egy felüljáró alatt hagyott autóban, mint később kiderült, a nő saját autója volt. A helyi rendőrség gyanúja szerint a nőt 31 éves párja fojthatta meg. A rendőrség közlése szerint a férfinek volt alibije a május eleji gyilkosságra, ám rövid időn belül kiderült, hogy hamis volt, így ellene emberölés vádjával indítottak eljárást. A helyi sajtó beszámolója szerint egy szemtanú elmondta a nyomozóknak, hogy egy nappal a nő holttestének megtalálása előtt a férfi el akarta neki adni a nő autóját, feltehetően a hullával együtt a hátsóülésen.

Olaszországban több ezer embert menekítettek ki egy erdőtűz miatt

Vádat emeltek a londoni késeléses támadás elkövetője ellen

Az Egyesült Államok nemzetközi kezdeményezést indít a Hormuzi-szoros zavartalan hajózhatóságának érdekében

Ausztráliában összecsapások törtek ki egy őslakos kislány halála után

Emelték a terrorellenes készültség szintjét Nagy-Britanniában

Cristiano Ronaldo 970 gólnál tart

Ismét izraeli légicsapás érte Dél-Libanont, többen meghaltak

Erdőtűz pusztít Graz közelében

Thaiföldön őrizetbe vettek egy nőt, aki indiai csillagteknősöket próbált kicsempészni az országból

Többen meghaltak egy Líbia partjainál napokig sodródó hajón

Repülőgép csapódott egy hangárba, videón a halálos tragédia

12 éves lánnyal szexelt egy tanárnő, megrázó részletek derültek ki viszonyukról