
Káosz és rettegés lett úrrá Dubajban + videó
A 46 éves, wisconsini Steven R. Brandenburg azt állította: az motiválta őt, hogy nem bízott az oltóanyagban. A wisconsini bíróság egyúttal kötelezte, hogy fizessen 83 800 dollár - 23,5 millió forint - kártérítést a kórháznak, ahol dolgozott, és ahol az oltóanyagot megpróbálta tönkretenni - adta hírül kedden az Egyesült Államok igazságügyi minisztériuma.
A minisztérium nyilatkozata szerint a férfi éjszakai kórházi ügyelete során kétszer is kivett Moderna-vakcinával teli dobozokat a hűtőszekrényből tavaly decemberben, s ezzel veszélybe sodorta a beoltandók egészségét.
Az amerikai Moderna cég oltóanyagát fagyasztva tárolják és szállítják, de nem igényel rendkívüli mélyhűtést, és 30 napig átlagos hűtőszekrényekben is tárolható.
Brandenburg egyébként általában is kételkedik a vakcinákban, de a Moderna iránt különösen szkeptikus. Nézeteit fennen hangoztatta kórházi kollégáinak is.
MTI

Káosz és rettegés lett úrrá Dubajban + videó

Senki sem tudja elhagyni Dubajt, vannak, akik hajón rekedtek

Súlyos bizonytalanság, meredeken emelkedő árak – évtizedek óta nem látott válság jöhet az olajpiacon

Dróntámadás ért egy tartályhajót Omán közelében, valamint egy ománi kikötőt

Szijjártó Péter: Fennmarad a légtérzár Katarban és az Emírségekben

A rendszerüzemeltető ukrán vállalat buktatta le Zelenszkijt: semmi baja a Barátság kőolajvezetéknek!

Az iráni állami média is megerősítette Ali Hamenei halálát

Négyezer fölé emelkedett a közel-keleti háborús térségben rekedt magyarok száma

Rakétatámadás után lángba borult egy dubaji luxushotel + videó

Az ukrán politológus fordítva ül a lovon: megfenyegette Orbán Viktort, aki szerinte folyton követelőzik, és nem adott semmit Ukrajnának (VIDEÓ)

Kényszersorozás: A TCK-sok országszerte gyűjtik be a golyófogónak szánt civileket + videó

Lángba borult a Közel-Kelet, Irán amerikai katonai létesítményeket is célba vett + videó