
Drón csapódott be egy romániai panelházba
Az 51 éves hegyi vezető a Mount Everestet (Csomolungma) a jelenlegi szezonban elsőként elérő csoport tagjaként, helyi idő szerint este 6-kor ért fel a 8848 méter magas hegycsúcsra - közölte Mira Acsaria, a nepáli turisztikai minisztérium képviselője.
A 12 tagú serpacsapat, amelynek Rita is a tagja, köteleket feszített ki a jeges ösvényeken, hogy az őket követő több száz külföldi hegymászó is feljuthasson a csúcsra. A koronavírus-járvány ellenére Nepál idén rekordszámú - 408 - külföldinek, köztük Varga Csaba erdélyi magyar hegymászónak, a Kalifa Alpin Csapat tagjának adott engedélyt az Everest megmászására. A turisztikai minisztérium pénteken azt közölte, hogy egy szakértői csoport felkereste a hegymászótáborokat és azt állapította meg, hogy egyes híresztelésekkel ellentétben "nincs koronavírus" a Csomolungmán. Korábban több hegymászó is azt állította a közösségi médiában, hogy megfertőződött a vírussal.
A külföldi expedíciók jelenleg a Mount Everest alacsonyabb pontjain várják, hogy a következő napokban jobbra forduljon az idő. A 43 expedíciót mintegy 400 nepáli serpa segíti a mászásban a május végéig tartó idényben. A nepáli hatóságok 11 ezer dollárt kérnek el egy mászóengedélyért.
Kami Rita a katmandui központú Seven Summit Treks expedíciószervezőnél dolgozik, társaival külföldi mászóknak segít a Himalája hegyein. Korábban úgy nyilatkozott, hogy a 25. mászás után befejezi a hegyi vezetést; egyelőre nem tudni, hogy tartja-e magát ehhez. Csapatának néhány tagja a 21. mászásnál tart. A nemzetközi hírű hegymászó az Everest árnyékában elterülő Thame faluban nőtt fel, 1992-ben kezdte pályáját, két évvel később, 24 évesen kapaszkodott fel először a hegyre, azóta szinte minden évben meghódítja.
2019-ben meghökkentette a serpaközösséget azzal, hogy két héten belül kétszer is megmászta a Csomolungmát.
Apja volt az első serpák egyike, akiket külföldiek magashegyi kalauzolására alkalmaztak, Kami Rita pedig átvette az örökséget. A Mount Everest mellett feljutott a 8611 méteres K-2-re, a 8201 méteres Cso-Ojura, a 8156 méteres Manaszlura, a 8516 méteres Lhocéra és a 8091 méteres Annapurnára.
Több mint 5000 hegymászó hódította meg a Csomolungmát 1953 óta
A Himalájában élő serpa népcsoport tagjai többnyire jakpásztorok és kereskedők voltak addig, amíg Nepál az 1950-es években meg nem nyitotta határait. Kitartásuk, a hegyekben szerzett ismereteik, tapasztalataik és az oxigénhiányt génjeik miatt jobban elviselő adottságaik miatt hamarosan keresett vezetőkké és teherhordókká váltak, nevüket így gyakran a hegyi vezetőkkel azonosítják. Több mint 5000 hegymászó hódította meg a Csomolungmát 1953 óta a minisztérium nyilvántartása szerint. A turizmus az egyik fő bevételi forrása a himalájai országnak, amely a világ 14 legmagasabb hegycsúcsa közül nyolcnak ad otthont.
MTI

Drón csapódott be egy romániai panelházba

WHO: tizenháromra emelkedett az óceánjáróhoz köthető hantavírusos esetek száma

Újabb földrengés volt Horvátországban

Tűz ütött ki egy kóser szupermarketben London jórészt zsidók lakta Golders Green negyedében

Drogcsempész hajóra mért csapást az amerikai hadsereg, egy terrorista meghalt a támadásban

Vegyianyag szivárgás történt egy papírgyárban az Egyesült Államokban

Kukásautó ölt meg egy hajléktalan nőt, a kukások csak úgy ott hagyták

Halálos tragédia, tinik repültek ki egy autóból - Fotó

Holttestet találtak a Dunában, kiderült, ki az áldozat

Tíz hónapos kisbaba rekedt egy parkoló autóba, videón a mentőakció

Hat napnyi pokol: sokkoló vallomást tett az emberrablás túlélője

Napernyő végzett egy asszonnyal, miközben a férjével vacsorázott