
Letartóztatták az anyát, miután a szekrényből előkerült lányának a holtteste
A BBC újságírója, Martin Bashir 1995-ben készített interjút Diana hercegnővel, majd később azzal vádolták, hogy hamisított dokumentumokat használt fel abból a célból, hogy meggyőzze Dianát, hogy adjon interjút. Az interjúban Diana részletesen ismertette a Károly herceggel kötött házassága szétesését, amely válságot okozott a királyi családon belül - írta a CNN.
A férfi röviddel azelőtt mondott fel egészségügyi okokból,(szívműtétei voltak) hogy megjelent a hivatalos jelentés, hogy helytelenül járt-e el a botrányos Diana interjúval kapcsolatban.
A BBC szóvivője szerint a vállalat pénteken jelentette be, hogy Bashir, aki több hónapon keresztül több egészségügyi problémával is küzdött, visszalép jelenlegi pozíciójából.
A rendkívül népszerű interjú során Diana elmondta Bashirnek, hogy "hárman" vannak a Károllyal kötött házasságukban, utalva Camilla Parker Bowlesra, akit Károly később feleségül vett.

Letartóztatták az anyát, miután a szekrényből előkerült lányának a holtteste

Megkötözte, autóba tuszkolta, majd felgyújtotta volt főnökét barátnője segítségével

Izraeli fegyvergyár elleni támadás: válságstábot hívtak össze Csehországban + videó

Terrortámadás Csehországban: már Közép-Európába is elért az illegális migráció hatása, amit eddig csak Nyugat-Európában láttunk

Terrortámadás történt Csehországban: felgyújtottak egy Izraelhez köthető fegyvergyárat

Életét vesztette egy olasz hegymászó a Mont Blanc-on

A gyártó szerint váratlan, heves szélroham okozta a halálos áldozattal járó szerdai drótkötélpálya-balesetet Svájcban

Tűz ütött ki egy autóalkatrész-gyárban Dél-Koreában, sokan megsérültek

Meloni azt mondta az uniós vezetőknek, hogy megérti Orbán Viktor ukrajnai álláspontját

Éheztették és kutyapórázon tartották kislányukat

Kaja Kallas kijelentette, Brüsszel azon dolgozik, hogyan tudják kierőszakolni Magyarországból a 90 milliárdos hadikölcsön jóváhagyását

Többen meghaltak egy épülettűzben az indiai fővárosban