
Felrobbant egy autó, pánikban menekült mindenki
A szervezet közleménye szerint Aljakszej Sotát, a Hrodna.life főszerkesztőjét a háza közelében vették őrizetbe.
A Hrodna.life szerint az újságíró mellé hajtott egy mikrobusz, és az abban ülő ismeretlenek a járműbe kényszerítették.
Sota korábban a tut.by fehérorosz hírportál újságírója volt, amelynek több munkatársát szintén őrizetbe vették. Márciusban a hrodnai bíróság tárgyalta a Hrodna.life főszerkesztőjének ügyét, akit szélsőséges anyagok terjesztésében találtak bűnösnek és pénzbírsággal sújtottak. Egy másik vasárnapi bejelentés szerint a társadalmi rend megdöntésére irányuló szervezkedéssel vádolják Jegor Dudnyikov orosz állampolgárt.
Anton Gasinskij, Dudnyikov ügyvédje közölte, hogy a fiatal férfi ellen azért emeltek vádat, mert az ellenzék számára forgatott reklámfilmekben szerepelt. A Vjaszna fehérorosz emberi jogi szervezet vasárnapi közleménye szerint az ügyvéd, aki május 14-e óta képviseli Dudnyikovot, ezidáig nem kapott engedélyt arra, hogy meglátogassa védencét az előzetes őrizetben. Dudnyikov anyja, aki Oroszországból utazott Minszkbe, a Vjaszna szerint elmondta, hogy a fia nem vett részt ellenzéki megmozdulásokban, a fehérorosz fővárosba pedig barátnője meglátogatására utazott.
A húszéves Dudnyikovot május 5-én vették őrizetbe, a bérelt lakásban házkutatást tartottak. A vád alapján akár három év szabadságvesztésre is ítélhetik.
Fehéroroszországban augusztus 9-én vitatott tisztaságú elnökválasztásokat tartottak, amelyen a hivatalos végeredmény szerint Aljakszandr Lukasenka győzött elsöprő többséggel. Az ellenzék, az Európai Unió és az Egyesült Államok nem ismeri el a választások eredményét. Augusztus óta folyamatosan tüntetnek az országban Lukasenka lemondását követelve, a hatóságok több ezer ellenzékit állítottak elő.
MTI

Felrobbant egy autó, pánikban menekült mindenki

Öt magyar is meghalt, fizethet az Air France

Katasztrófa történt Kínában

Többen meghaltak izraeli légicsapásokban Libanon déli részén

Több tízezer embert szólítottak fel otthona elhagyására mérgező vegyi anyag szivárgása miatt

Volodimir Zelenszkij: az ukrán erők csapást mértek egy orosz olajfinomítóra 700 kilométerre a határtól

Elítéltek Németországban három embert, akik a Reichsbürger mozgalom híveiként meg akarták dönteni a kormány hatalmát

Szigorítják az alkohol- és energiaital-eladást Horvátországban

Rekordszámú alpinista érte el egyetlen napon a Mount Everest csúcsát

Egy fiatal román turista holttestét találták meg egy összeomlott ház romjai alatt a kelet-németországi Görlitzben

Lezuhant egy felvonó a bukaresti közlekedési minisztérium épületében, többen megsérültek

Dagad a botrány: Párizsi óvodákban és iskolákban indult nyomozás súlyos visszaélések miatt