
Egy papuccsal verte halálra barátnője kétéves kislányát
A még nagyon fiatal fókakölyök látványa a legkőszívűbb ember szívét is azonnal megolvasztja, hiszen azoknak a nagy fekete szemeknek és a kis pihepuha testnek nem lehet ellenállni.
A pici az Osaka Aquarium Kaiyukan-ban született, és azóta gondozói igyekeznek minden fontos pillanatát megörökíteni az első méreckedéskor kezdve a vízzel való megbarátkozásig, habár utóbbi még inkább csak ismerkedésnek, mintsem barátkozásnak nevezhető, ugyanis a kis fóka többször is eltüsszentette magát, ahogy a víz az orrába ment.
A pici fókabébi mostanra már elérte az 5 kilós súlyt, és valószínűleg nagyobb korában is ugyanilyen imádnivaló és pufi lesz, mint amilyen most is.
A csöppségnek még áprilisban adott életet anyukája, Arare, azonban a gondozók úgy döntöttek mesterségesen táplálják a kis jövevényt, mivel a ritka szaporulat miatt az újdonsült anyuka nem tudta, mihez kezdjen az új helyzettel - írta meg a 9gag.

Egy papuccsal verte halálra barátnője kétéves kislányát

Szabadon engedték az Északi-tengerben Timmyt, a hosszúszárnyú bálnát

Olaszországban több ezer embert menekítettek ki egy erdőtűz miatt

Vádat emeltek a londoni késeléses támadás elkövetője ellen

Az Egyesült Államok nemzetközi kezdeményezést indít a Hormuzi-szoros zavartalan hajózhatóságának érdekében

Ausztráliában összecsapások törtek ki egy őslakos kislány halála után

Emelték a terrorellenes készültség szintjét Nagy-Britanniában

Cristiano Ronaldo 970 gólnál tart

Ismét izraeli légicsapás érte Dél-Libanont, többen meghaltak

Erdőtűz pusztít Graz közelében

Thaiföldön őrizetbe vettek egy nőt, aki indiai csillagteknősöket próbált kicsempészni az országból

Többen meghaltak egy Líbia partjainál napokig sodródó hajón