
Terrortámadás Csehországban: már Közép-Európába is elért az illegális migráció hatása, amit eddig csak Nyugat-Európában láttunk
A színész rákos megbetegedésben szenvedett. Hollywoodi kollégái sorra méltatták Grodin életművet.
"Chuck ugyanolyan jó volt emberként, mint színészként" - mondta róla az Oscar-díjas Robert De Niro a Deadline.com hírportál szerint. Közös filmjüket, az 1988-as Éjszakai rohanást nagyszerű projektként jellemezte, amely Grodin munkásságának köszönhetően még jobb lett.
Steve Martin humorista Grodint az egyik legviccesebb embernek nevezte, akivel valaha is találkozott.
Grodin pályafutását a New York-i Broadwayn kezdte. Első filmes szerepeit a Rosemary gyermekében (1968) és a 22-es csapdájában (1970) játszotta. Ismertté igazán az 1980-as években vált Az éjszakai rohanás (1988) és A piros ruhás nő (1984) című filmekkel, később pedig a Beethoven 1 és 2 (1992,1993), illetve a Dave (1993) című vígjátékokkal.
MTI

Terrortámadás Csehországban: már Közép-Európába is elért az illegális migráció hatása, amit eddig csak Nyugat-Európában láttunk

Terrortámadás történt Csehországban: felgyújtottak egy Izraelhez köthető fegyvergyárat

Életét vesztette egy olasz hegymászó a Mont Blanc-on

A gyártó szerint váratlan, heves szélroham okozta a halálos áldozattal járó szerdai drótkötélpálya-balesetet Svájcban

Tűz ütött ki egy autóalkatrész-gyárban Dél-Koreában, sokan megsérültek

Meloni azt mondta az uniós vezetőknek, hogy megérti Orbán Viktor ukrajnai álláspontját

Éheztették és kutyapórázon tartották kislányukat

Kaja Kallas kijelentette, Brüsszel azon dolgozik, hogyan tudják kierőszakolni Magyarországból a 90 milliárdos hadikölcsön jóváhagyását

Többen meghaltak egy épülettűzben az indiai fővárosban

Hátborzongató gyilkosság: Döbbenet, hova vezetett a fiatalkorú gyanúsított első útja

Lezuhant egy svájci sífelvonó kabinja - videóval

Elsüllyedt egy vontatóhajó Romániában, az öttagú legénységből senkit nem sikerült élve kimenteni