
Izrael és az Egyesült Államok megtámadta Iránt
Michel Platini, az európai szövetség (UEFA) korábbi elnöke a szervezet fennállásának 60. évfordulójára különleges, az egész földrészen átívelő tornát álmodott meg, amely Magyarországnak is esélyt kínált a rendezésre. Budapest 2014 szeptemberében el is nyerte a társházigazda szerepét: a 2019 novemberében átadott Puskás Aréna három csoportmérkőzésnek és egy nyolcvaddöntőnek ad majd otthont.
A francia sportvezető évekkel ezelőtt még nem sejthette, hogy az ötlete milyen nehézségeket jelent majd a koronavírus-járvány kitörése miatt. Az eseményt eredetileg 13 ország egy-egy stadionjában rendezték volna, de ezen már 2017 decemberében változtatni kellett, a brüsszeli stadion építésének csúszása miatt ugyanis a belga főváros csoportmérkőzéseit és nyolcaddöntőjét az elődöntőre és fináléra kijelölt London vette át. A pandémia aztán további változtatásokra kényszerítette az UEFA-t, egyrészt a kontinensviadalt 2020 nyaráról egy évvel elkellett halasztani, másrészt idén áprilisban Bilbaót Sevillára cserélte, Dublin csoportmeccseit pedig Szentpétervárra, a nyolcaddöntőjét pedig Londonba helyezte át, mivel a két város nem tudta garantálni a szurkolók beengedését. A végül 11-re redukálódott rendező város közül kizárólag Budapest vállalta a telt házas rendezést. E tekintetben München a sereghajtó a kapacitás 20 százalékos kihasználtságával, Amszterdam, Bukarest, Koppenhága, Glasgow, London és Róma legalább 25, a beugró Sevilla 30 százalékot vállalt, míg Baku és Szentpétervár minden második székre enged szurkolót.

A 11 társházigazda közül csak Azerbajdzsán és Románia válogatottjának nem sikerült kiharcolnia az Eb-részvételt. A negyedszer résztvevő magyar csapat, amely először jutott ki két egymást követő tornára, rendezőként két csoportmérkőzését vívhatja hazai közönség előtt: június 15-én a címvédő portugálokat, négy nappal később a világbajnok franciákat fogadja a Puskás Arénában, az utolsó, június 23-i fordulóban pedig a németek vendége lesz Münchenben.
A világjárvány nemcsak a helyszínekre és a nézők számára volt hatással, ugyanis felkészülve az esetleges fertőzésekre az UEFA 23-ról 26-ra növelte a keretek létszámát, a sűrű versenynaptár okozta nagyobb terhelést pedig azzal ellensúlyozza, hogy élt a szabályalkotó testület (IFAB) által ideiglenesen felkínált lehetőséggel, azaz három helyett öt csere engedélyezett a szakvezetőknek. A torna másik nagy újítása a Bajnokok Ligájában és a legnagyobb európai bajnokságokban már évek óta használt videobíró (VAR) alkalmazása lesz.

A nézőcsúcs a korlátozások miatt biztosan nem dől meg, de a rekordok átírásáról a portugálok világklasszisa, Cristiano Ronaldo gondoskodhat. A Juventus sztárja mérkőzésszámban jelenleg is egyedül csúcstartó, míg az örökgóllövőlistát Platinivel holtversenyben vezeti. Ötödik részvételével pedig többek között Zlatan Ibrahimoviccsal közösen válhat rekorderré.
A torna legnagyobb kérdése persze az, hogy július 11-én a Wembley Stadionban ki emelheti magasba Henri Delaunay Kupát, amelyet eddig tíz csapat hódított el, legtöbbször, szám szerint háromszor a német és a spanyol.
MTI/A címlapfotó: illusztráció

Izrael és az Egyesült Államok megtámadta Iránt

Emberölés miatt indulhat nyomozás az ukrán kényszersorozás miatt meghalt kárpátaljai férfi ügyében

Kisiklott és épületnek ütközött egy villamos Milánóban, két ember meghalt

Lezuhant Bolíviában a légierő egyik gépe, többen meghaltak

Megkéselte osztálytársait egy 13 éves diák, videóra vette a támadást

Halálra verte élettársát egy férfi, több napig kínozta, mire a nő belehalt sérüléseibe

Háromszáz ház égett le, miután egy férfi rajtakapta hűtlen feleségét

Halálra éheztették az ötéves kislányukat a horrorszülők

Wifirouter miatt kivégezte húgát és unokaöccsét

Robert Fico: Szlovákia érdeke az első - jogunk van olyan szállítmányt kapni, amelyet biztosítottunk és kifizettünk

Az ukránok szerint az egyetlen probléma a Barátság olajvezetékkel az, hogy eddig működött

Az Európai Bizottság megkezdi a Mercosur-megállapodás ideiglenes alkalmazását