
Drón csapódott be egy romániai panelházba
Számos divatirányzat szerepel az észak-koreai vezető tiltólistáján, ugyanis így próbálja megállítani az "egzotikus és hanyatló" nyugati életmód befolyásolását az ország életébe.
Phenjan utcáira már nem lehet kimenni szakadt farmerekben, mintás pólókban, ahogy orrgyűrűket viselve sem, köszönhetően Kim Dzsongun legújabb intézkedésének, amelynek célja az észak-koreai társadalom még szigorúbb ellenőrzése, hogy megakadályozza a "kapitalista" ideológia letelepedését az országában.
A Yonhap dél-koreai hírügynökség szerint a döntést a Rondong Sinmun észak-koreai újságban megjelent legutóbbi kommentárokban fejtették ki, amely Kim Dzsongun és a Koreai Munkáspárt szócsöve.

"A történelem döntő tanulsággal szolgál arra nézve, hogy egy ország kiszolgáltatottá válhat, és végül nedves falként omolhat össze, függetlenül gazdasági és védelmi erejétől, ha nem őrzik meg a hagyományaikat. Óvakodnunk kell a tőkés életmód legkisebb befolyásától is" - írta a Rondong Sinmun nevű észak-koreai újság, amely Kim Dzsongun és a Koreai Munkáspárt szócsöve
A Daily NK beszámolója szerint az ország vezetője közölte nemrégiben az állampolgárokkal, hogy jelentsenek mindenkit, akiről kiderül, hogy „nem szocialista tartalmakat” néz, mint például a külföldi videók és magazinok.

Drón csapódott be egy romániai panelházba

WHO: tizenháromra emelkedett az óceánjáróhoz köthető hantavírusos esetek száma

Újabb földrengés volt Horvátországban

Tűz ütött ki egy kóser szupermarketben London jórészt zsidók lakta Golders Green negyedében

Drogcsempész hajóra mért csapást az amerikai hadsereg, egy terrorista meghalt a támadásban

Vegyianyag szivárgás történt egy papírgyárban az Egyesült Államokban

Kukásautó ölt meg egy hajléktalan nőt, a kukások csak úgy ott hagyták

Halálos tragédia, tinik repültek ki egy autóból - Fotó

Holttestet találtak a Dunában, kiderült, ki az áldozat

Tíz hónapos kisbaba rekedt egy parkoló autóba, videón a mentőakció

Hat napnyi pokol: sokkoló vallomást tett az emberrablás túlélője

Napernyő végzett egy asszonnyal, miközben a férjével vacsorázott