
Drón csapódott be egy romániai panelházba
A férfi és két feltételezett bűntársa vadőrök elől menekült, amikor belefutottak egy több családból álló elefántcsordába. Az egyik orvvadászt sikerült letartóztatni, a harmadik társuk elmenekült.
"A vadőrök szombaton rutinszerűen járőröztek a Phabeni területen, amikor nyomokat találtak, és a gyanúsítottak nyomába eredtek. A három ember észrevettek a vadőröket, megpróbáltak elmenekülni, de a vadőrök légi erősítést kértek" - állt a közleményben.
A menekülők eldobtak egy baltát és az ellátmánnyal teli táskát
A légi úton érkező segítségnek köszönhetően az egyik orvvadászt elfogták, ő mondta el a vadőröknek, hogy elefántok közé rohantak, és nem biztos benne, hogy a társainak sikerült-e elmenekülniük. A vadőrök felfedezték a taposástól súlyosan megsérült vadorzót, aki az érkezésükkor már nem élt. A harmadikról annyit tudtak meg, hogy a szemén sebesült meg, de folytatta a menekülést. Előkerült a vadorzók puskája is. A vadőrök ezután hívták a rendőrséget és a mentőket. A harmadik gyanúsítottat még keresik.
Az elefántcsontnak hívott elefántagyar kereskedelmének nemzetközi tilalma ellenére minden évben állatok tízezreit gyilkolják le.
Mára Afrikában a Természetvédelmi Világszövetség (IUCN) adatai alapján mintegy 415 ezer elefánt maradt csak. A Krüger Nemzeti Park Dél-Afrika egyik legnevesebb turistalátványossága, a kontinens legnagyobb rezervátumai közé tartozik. Hatalmas területén az elefántokon kívül oroszlánok, orrszarvúak, leopárdok és bölények is élnek.
MTI/A címlapfotó illusztráció

Drón csapódott be egy romániai panelházba

WHO: tizenháromra emelkedett az óceánjáróhoz köthető hantavírusos esetek száma

Újabb földrengés volt Horvátországban

Tűz ütött ki egy kóser szupermarketben London jórészt zsidók lakta Golders Green negyedében

Drogcsempész hajóra mért csapást az amerikai hadsereg, egy terrorista meghalt a támadásban

Vegyianyag szivárgás történt egy papírgyárban az Egyesült Államokban

Kukásautó ölt meg egy hajléktalan nőt, a kukások csak úgy ott hagyták

Halálos tragédia, tinik repültek ki egy autóból - Fotó

Holttestet találtak a Dunában, kiderült, ki az áldozat

Tíz hónapos kisbaba rekedt egy parkoló autóba, videón a mentőakció

Hat napnyi pokol: sokkoló vallomást tett az emberrablás túlélője

Napernyő végzett egy asszonnyal, miközben a férjével vacsorázott