
Drón csapódott be egy romániai panelházba
A Hranyiteli (Őrzők) címmel forgatott kétrészes produkciónak csak az első részét több mint 1,8 milliószor töltötték le eddig a YouTube-ról, de már a második részt is csaknem 400 ezren nézték meg annak ellenére, hogy egyelőre csak oroszul, feliratozás nélkül tekinthető meg. J. R. R. Tolkien híres regényének a Leningrádi Filmstúdióban forgatott televíziós változatát mindössze egyetlen alkalommal, 1991. április 13-án és 14-én sugározta a szovjet televízió.
A szovjet időkben a könyv rajongói által nagyon kevés pénzből készített tv-filmet márciusban találta meg egy hagyományos tekercsen, majd digitalizálta a Pjatij Kanal. A tévécsatorna "világszenzációnak" nevezte a felfedezést, mert ez volt a regényklasszikus első televíziós megfilmesítése, bár Peter Jackson világsikert arató filmtrilógiájától eltérően a szovjet televíziós változat csak a történet első részét dolgozta fel. A szovjet változat írója és rendezője, Natalia Szerebrjakova azt mondta az orosz médiának, hogy készen áll a folytatásra.
A rendező leningrádi színházakban talált színészeket, díszleteket és jelmezeket a filmváltozathoz, amelyet különleges effektusok nélkül, ám szemlátomást nagy élvezettel forgattak annak idején. A Hranyiteli zenéjét Andrej Romanov, az Akvarium nevű rockegyüttes vezetője komponálta, aki egyben narrátorként vezeti végig a nézőt a cselekményen. "Annak idején nagy lelkesedéssel játszottunk" - mondta az Izvesztyija című lapnak Valerij Gyacsenko színész, aki Zsákos Frodót alakította a produkcióban.
Mint elmondta, nagyon kezdetleges feltételek között dolgoztak, mindössze négy lovuk volt például, amelyeket kétszer mutattak, hogy nyolcnak látszódjanak. A két hete letölthető tévéfilm jelenlegi fogadtatása nagyon vegyes. Egyes nézők silány, de vidám kulturtörténeti unikumként dícsérik, mások fanyalognak az olcsó adaptáción, amelyben Gandalf nem visel sem kalapot, sem szakállt, a hobbitokat pedig idősödő férfiak alakítják. A 2000-es évek elején bemutatott Peter Jackson-féle Gyűrűk Ura-trilógia csaknem 3 milliárd dollár bevételt hozott világszerte.
MTI

Drón csapódott be egy romániai panelházba

WHO: tizenháromra emelkedett az óceánjáróhoz köthető hantavírusos esetek száma

Újabb földrengés volt Horvátországban

Tűz ütött ki egy kóser szupermarketben London jórészt zsidók lakta Golders Green negyedében

Drogcsempész hajóra mért csapást az amerikai hadsereg, egy terrorista meghalt a támadásban

Vegyianyag szivárgás történt egy papírgyárban az Egyesült Államokban

Kukásautó ölt meg egy hajléktalan nőt, a kukások csak úgy ott hagyták

Halálos tragédia, tinik repültek ki egy autóból - Fotó

Holttestet találtak a Dunában, kiderült, ki az áldozat

Tíz hónapos kisbaba rekedt egy parkoló autóba, videón a mentőakció

Hat napnyi pokol: sokkoló vallomást tett az emberrablás túlélője

Napernyő végzett egy asszonnyal, miközben a férjével vacsorázott