
Drón csapódott be egy romániai panelházba
Kétszáz "időzített bombát" mutat Föld körüli pályán a tudósok által készített űrszemét térkép. Az űrhulladékok hatalmas darabjai valójában rakétatestekből származnak, amelyek több ezer részre eshetnek szét.
Az AstriaGraph térképén látható, hogy az egyes ember által készített tárgyak hol helyezkednek el az űrben.
Egy csapat amerikai tudós alkotta meg azt a technológiát, amellyel nyomon követhetik és megjósolhatják az űrhulladékok viselkedési formáját - számolt be róla a BBC.
Az AstriaGraph segítségével csökkenthetik a kockázatát annak, hogy az űrszemetek nekicsapódjanak olyan létfontosságú műholdaknak, amelyek a GPS-ben működnek közre az időjárás-megfigyelésben és egyéb szolgáltatásokat érintő műholdakban.

Fotó: NASA
Az Egyesült Államok kormánya által finanszírozott térkép több mint 26 ezer objektumot követ az űrben.
Ezek nagyon különbözőek a méretüket tekintve, egészen az okostelefon méterétől az űrállomás nagyságáig. Közülük mintegy 3500 működő műhold, minden más csupán űrszemét.
Moriba Jah, az amerikai Texasi Egyetem repüléstechnikai mérnöke elmondta, hogy mintegy 200 olyan tárgy van az űrben, amelyek szuperterjesztők lehetnek, vagyis potenciálisan veszélyesek.
"Ezek a hatalmas rakétatestek évtizedek óta fent vannak és leginkább időzített bombaként lehetne őket jellemezni. A jövőben ezek vagy felrobbannak, vagy valami eltalálja őket, és több tízezer darabbá válnak" - tette hozzá Moriba Jah.
Szakértők arra figyelmeztetnek, hogy az űrszemét egyre növekvő problémává válik, mivel újabb műholdak és rakéták kerülnek pályára.
A problémát nemzetközi kihívásként írják le, amely minden űrhajózó ország felelőssége.

Drón csapódott be egy romániai panelházba

WHO: tizenháromra emelkedett az óceánjáróhoz köthető hantavírusos esetek száma

Újabb földrengés volt Horvátországban

Tűz ütött ki egy kóser szupermarketben London jórészt zsidók lakta Golders Green negyedében

Drogcsempész hajóra mért csapást az amerikai hadsereg, egy terrorista meghalt a támadásban

Vegyianyag szivárgás történt egy papírgyárban az Egyesült Államokban

Kukásautó ölt meg egy hajléktalan nőt, a kukások csak úgy ott hagyták

Halálos tragédia, tinik repültek ki egy autóból - Fotó

Holttestet találtak a Dunában, kiderült, ki az áldozat

Tíz hónapos kisbaba rekedt egy parkoló autóba, videón a mentőakció

Hat napnyi pokol: sokkoló vallomást tett az emberrablás túlélője

Napernyő végzett egy asszonnyal, miközben a férjével vacsorázott