
A német fiatalok a szabadságuk korlátozásától tartanak
Az online koncert érdekessége, hogy míg Leslie Mandoki és a zenekar egy része a németországi stúdiójából muzsikált, addig a 22 világsztár a Föld különböző pontjairól csatlakozott be a közös zenélésbe. Így a new york-i 52. utcából, egy dél-karolinai tengerparti strandról, sőt egy észak-angliai kastély pincéjéből is bejelentkezett egy-egy világhírű zenész, élő videókapcsolásban. De Los Angelesből, Londonból és Berlinből, Tokióból, Pekingből, Új-Delhiből és Moszkvából is volt fellépő a különleges másfél óra alatt.
A különleges koncerttel szerettek volna visszaadni valamit a közönségük számára az évtizedeken át tartó szeretetért.
A kreativitás mellett a zenészek társadalmi felelősségvállalásának fontossága is felerősödik a járványhelyzet alatt– mondta el az előadás kapcsán majd hozzá tette:
„The music is the greatest unifier”, vagy ahogy magyarul fogalmazott: Zene az emberség szolgálatában.

A német fiatalok a szabadságuk korlátozásától tartanak

Németországban és Ausztriában egyre biztosabbak benne, hogy ki nyeri meg a választásokat Magyarországon – sajtóhír

Donald Trump kéthetes tűzszünetet jelentett be

Most a történelem legsúlyosabb energiaválságát okozza, de hosszú távon pozitív hatása is lehet az iráni háborúnak

Borzalmas tragédia egy építkezésen: összedőlt a daru, egy ember meghalt

Hússzor megkéselte a közös lakásukból elköltöző nőt

Elege lett abból, ahogy ránéz, ezért megölte a volt élettársát

Rendkívüli helyzetet hirdettek, miután három ház porig égett egy településen

Felfoghatatlan tragédia: Két hónapos csecsemő halála miatt indult nyomozás

Felrobbant egy elektromos roller a lakásban, megégett a tulaj

Kútba zuhant egy nagymuzsalyi nő, fotókon a rémisztő baleset helyszíne

Elfogyott az üzemanyag – átmeneti fennakadások az olasz légi közlekedésben