
Medveriasztó spray-vel fújta le a gyerekeit, mert nem fogadtak szót

A török szakember szerint „van ok optimizmusra is”, mert úgy véli, hogy a világ energiarendszereinek felépítése a következő években át fog alakulni. „Ehhez évekre lesz szükség. Nem jelent megoldást a jelenlegi válságra, de az energia geopolitikája gyökeresen fog megváltozni” – fogalmazott Birol, aki szerint egyes technológiák gyorsabban fejlődnek majd, mint mások. „Így lesz a megújulókkal, a nap- és szélenergiával, melyhez a technológia gyorsan telepíthető. Ez nagyon gyorsan, hónapokon belül be fog következni” – fejtette ki a vezérigazgató.
Birol az elektromos autózás további fejlődése mellett az atomenergia reneszánszára is számít, amit a jelenlegi erőművek élettartamának meghosszabbításával és kisebb, moduláris reaktorok üzembe állításával tart valószínűnek. Fatih Birol szerint azonban a jelenlegi helyzetben a világ országainak a lehető legtakarékosabban kell felhasználniuk az energiát, ahol lehet, spórolni kell vele és javítani kell az energiafelhasználás hatékonyságát.
A török közgazdász elmondta, hogy abból a szempontból viszont nagyon borúlátó, hogy a világ korábban még soha nem tapasztalt ilyen léptékű zavart az energiaellátási láncokban. „A jelenlegi válság súlyosabb, mint az 1973-as, az 1979-es és a 2002-es együttvéve” – szögezte le Fatih Birol, aki szerint a március is nehéz volt, de utána még rosszabb, „fekete áprilisra” számít.
Mint mondta: az iráni háború a világgazdaság „egyik artériáját szorítja el”, nemcsak a földgáz és a kőolaj, hanem a műtrágya, más petrolkémiai termékek és a hélium útját is elzárja. Az IEA vezérigazgatója elmondta, hogy ha a Hormuzi-szoros egész hónapban zárva marad, akkor ebben a hónapban kétszer annyi kőolaj és finomított kőolajszármazék esik ki a világpiacról, mint márciusban.
A nyitókép illusztráció: Shutterstock

Medveriasztó spray-vel fújta le a gyerekeit, mert nem fogadtak szót

Bedrogozta, halálra verte barátnőjét, majd a kutyára fogta

Tulajdonosával együtt loptak el egy autót, a férfi meghalt

Legalább harminc ember meghalt, miután pánik tört ki egy turisztikai látványosságnál

Síremlékeket döntöttek ki ismeretlenek az erdélyi Szászrégen zsidó temetőjében

Ennek tényleg elment a józan esze: a tűzszünet alatt is fegyvereket kér Ukrajnának a volt brit miniszterelnök

A német fuvarozók azonnali védett árat követelnek a német kormánytól

Újabb három magyar áldozata van az ukrajnai háborúnak

Van ahol kötelező irányjelzővel szerelni a rollereket, májustól lép életbe

Amerikai képviselők számonkérték Brüsszelt, amiért beavatkoznak a magyar választásokba

Felkavaró videó: Apja mellől rángattak el egy fiatalt Zelenszkij toborzótisztjei

Zelenszkijék nem bízzák a véletlenre: ukrán politikai tanácsadók dolgoznak Magyarországon