
Drón csapódott be egy romániai panelházba
A Vatikánból interneten közvetítették a Mennyek királynője (Regina caeli) imádságot, amely a húsvét ünnepének befejezését jelenti a katolikus egyházban, és amely az Úrangyala imát helyettesíti.
A járványügyi korlátozások miatt idén másodszor fordult elő, hogy a Vatikánban és nem a Szent Péter-téren rendezték Jézus feltámadása ünnepének szertartásait. Szinte egyetlen zarándok sem volt látható a hét végén Rómában és hétfőn is üres volt a hatalmas Szent Péter-tér.
Előző nap, a húsvétvasárnapi ünnepi szentmise után mondott beszédében a Szent Péter-bazilikában a katolikus egyházfő méltányos vakcinaelosztást kért az embereknek a nemzetközi közösségtől, és arra kérte a világ országait, hogy gyorsítsák fel a koronavírus elleni vakcinák szétosztását és beadását, különösen a szegények körében, egyben elítélte a fegyveres konfliktusokat és a fegyverkezési versenyt a világban.
MTI

Drón csapódott be egy romániai panelházba

WHO: tizenháromra emelkedett az óceánjáróhoz köthető hantavírusos esetek száma

Újabb földrengés volt Horvátországban

Tűz ütött ki egy kóser szupermarketben London jórészt zsidók lakta Golders Green negyedében

Drogcsempész hajóra mért csapást az amerikai hadsereg, egy terrorista meghalt a támadásban

Vegyianyag szivárgás történt egy papírgyárban az Egyesült Államokban

Kukásautó ölt meg egy hajléktalan nőt, a kukások csak úgy ott hagyták

Halálos tragédia, tinik repültek ki egy autóból - Fotó

Holttestet találtak a Dunában, kiderült, ki az áldozat

Tíz hónapos kisbaba rekedt egy parkoló autóba, videón a mentőakció

Hat napnyi pokol: sokkoló vallomást tett az emberrablás túlélője

Napernyő végzett egy asszonnyal, miközben a férjével vacsorázott