
Drón csapódott be egy romániai panelházba
Ez a nem invazív módszer más, mint a rutinszerűen használt, hosszabb időt és műtétet igénylő módszer - olvasható az intézmény által a Medical Physics című tudományos folyóiratban bemutatott tanulmányban. Az új fejlesztéstől azt várják, hogy forradalmasítja a bőrrák, és talán a rák más fajtái diagnosztizálásának területét és ezzel életeket menthet meg - írták.
Az új technológia, amely speciális optikai szálakon alapul, képes különbséget tenni a bőrön kialakult jóindulatú és rosszindulatú elváltozás között és még a bőrrák egyes változatait is meg tudja különböztetni, például az életveszélyes melanomát és a szintén rosszindulatú, de kevésbé veszélyes elváltozásokat. Már mintegy 100 kórházi páciensnél sikeresen alkalmazták a módszert a TAU közlése szerint.
"A láthatóval ellentétben az infravörös tartományban a különböző anyagoknak különböző színük van az adott anyag kémiai összetevőitől függően. Ez alapján rájöttünk arra, hogy az ilyen színek azonosítására képes műszerekkel megkülönböztethető az egészséges bőr, a jóindulatú elváltozás és a rosszindulatú elváltozás, mert mindegyiknek más a színe, így azonosítható a melanoma is" - fejtették ki tanulmányukban a szakemberek. A tudósok ezeknek a színeknek az azonosítására képes innovatív rendszert fejlesztettek ki. Az optikai szálakkal képesek azonnal azonosítani a vizsgált elváltozás színét.
MTI/A címlapfotó illusztráció

Drón csapódott be egy romániai panelházba

WHO: tizenháromra emelkedett az óceánjáróhoz köthető hantavírusos esetek száma

Újabb földrengés volt Horvátországban

Tűz ütött ki egy kóser szupermarketben London jórészt zsidók lakta Golders Green negyedében

Drogcsempész hajóra mért csapást az amerikai hadsereg, egy terrorista meghalt a támadásban

Vegyianyag szivárgás történt egy papírgyárban az Egyesült Államokban

Kukásautó ölt meg egy hajléktalan nőt, a kukások csak úgy ott hagyták

Halálos tragédia, tinik repültek ki egy autóból - Fotó

Holttestet találtak a Dunában, kiderült, ki az áldozat

Tíz hónapos kisbaba rekedt egy parkoló autóba, videón a mentőakció

Hat napnyi pokol: sokkoló vallomást tett az emberrablás túlélője

Napernyő végzett egy asszonnyal, miközben a férjével vacsorázott