
13 éves diákkal szexelt egy iskolatitkár, dicsekedett, hogy a fiú p*nisze nagyobb, mint a férjéé
Mohammed Yahaya alezredes tájékoztatása szerint szerint a hat kínai, három indonéz és négy nigériai állampolgárt Nigéria délkeleti részén tartották fogva, és 300 ezer dollár (92 millió forint) váltságdíj ellenében engedték el elrablóik.
A hadsereg szerint a halászhajót a kalózok arra használták, hogy a segítségével más, a környékbeli vizeken áthaladó konténerhajókra támadjanak.
A gyakori kalóztámadások miatt az Angolától Szenegálig húzódó, közel 2,35 millió négyzetkilométeres Guineai-öböl jelenleg a világ legveszélyesebb térsége a hajók számára. A Nemzetközi Tengerészeti Hivatal (IMB) adatai szerint a 2020-ban elkövetett 135 kalóztámadásból 130-at itt hajtottak végre.
MTI/A címlapfotó illusztráció

13 éves diákkal szexelt egy iskolatitkár, dicsekedett, hogy a fiú p*nisze nagyobb, mint a férjéé

Autó zuhant az aluljáróba, a sofőr elmenekült - Fotó

Egyedül hagyta otthon gyerekeit egy nő, egyikük meghalt

Fiatal magyar nő gyilkolt brutális módon Németországban

Letartóztatták az anyát, miután a szekrényből előkerült lányának a holtteste

Megkötözte, autóba tuszkolta, majd felgyújtotta volt főnökét barátnője segítségével

Izraeli fegyvergyár elleni támadás: válságstábot hívtak össze Csehországban + videó

Terrortámadás Csehországban: már Közép-Európába is elért az illegális migráció hatása, amit eddig csak Nyugat-Európában láttunk

Terrortámadás történt Csehországban: felgyújtottak egy Izraelhez köthető fegyvergyárat

Életét vesztette egy olasz hegymászó a Mont Blanc-on

A gyártó szerint váratlan, heves szélroham okozta a halálos áldozattal járó szerdai drótkötélpálya-balesetet Svájcban

Tűz ütött ki egy autóalkatrész-gyárban Dél-Koreában, sokan megsérültek