
Drón csapódott be egy romániai panelházba
Az úgynevezett "deepfake" technológia hatalmas fejlődésen ment át az utóbbi időben, amely lehetővé teszi különböző képek és videók torzítását úgy, hogy bárki bőrébe bújhat az ember úgy, hogy szinte észre sem lehet venni.
Azonban ennek megvannak a maga veszélyei is, mivel az innovatív technológiát számos alkalommal használták már fel rossz célokra. Például pornográfiai videóknál, vagy épp politikai kampányoknál.
Egy cég viszont a technológia pozitív oldalát hivatott bemutatni, ami lehetővé teszi az emberek számára, hogy animálják az elhunyt szeretteikről készült fényképeket, amivel nosztalgikus és szívmelengető emlékeket teremthetnek.
A családfakutatással foglalkozó MyHeritage, egy úgynevezett Deep Nostalgia technológiát alkalmaz, amivel animálni tudja szeretteink régi képeit, így mosolyogva és pislogva életre kelnek.
Hangot azonban szándékosan nem tartalmaz a videó, mivel a cég nem szeretné, ha bárki is visszaélne akülönleges funkcióval. A cég külön felhívásban kérte az embereket arra, hogy élő személyeken csak előzetes engedéllyel használják.
Hihetetlenül népszerű lett az újítás, az első két nap alatt már egymillióan próbálták ki.
Bárki kipróbálhatja a technológiát, pár képet ingyenesen lehet feltölteni a MyHeritage oldalára.

Drón csapódott be egy romániai panelházba

WHO: tizenháromra emelkedett az óceánjáróhoz köthető hantavírusos esetek száma

Újabb földrengés volt Horvátországban

Tűz ütött ki egy kóser szupermarketben London jórészt zsidók lakta Golders Green negyedében

Drogcsempész hajóra mért csapást az amerikai hadsereg, egy terrorista meghalt a támadásban

Vegyianyag szivárgás történt egy papírgyárban az Egyesült Államokban

Kukásautó ölt meg egy hajléktalan nőt, a kukások csak úgy ott hagyták

Halálos tragédia, tinik repültek ki egy autóból - Fotó

Holttestet találtak a Dunában, kiderült, ki az áldozat

Tíz hónapos kisbaba rekedt egy parkoló autóba, videón a mentőakció

Hat napnyi pokol: sokkoló vallomást tett az emberrablás túlélője

Napernyő végzett egy asszonnyal, miközben a férjével vacsorázott