2025. november 14. péntek, Aliz
7°C Budapest

A dalai láma is megkapta a koronavírus elleni oltást - Videó

Megkapta a koronavírus elleni védőoltás első adagját szombaton a dalai láma, aki mindenkit arra kért, hogy aki teheti, oltassa be magát.
Tenyek.hu
2021. március 07., vasárnap 07:48
Vágólapra másolva!

„Ez nagyon-nagyon hasznos, nagyon jó” – fogalmazott a tibeti spirituális vezető, miután az orvos beadta neki a vakcinát az indiai Dharamszalában szombaton – írta a BBC.

A kórház egyik orvosa újságíróknak nyilatkozva azt mondta: a 85 éves tibeti vallási vezető mint közpolgár maga jelentkezett, hogy szeretné beoltatni magát, de azokat is beoltották, akik együtt laknak vele a rezidenciáján.

Mind a tizenegyen a Covishield vakcinát kapták meg szombaton, amelyet az AstraZeneca brit gyógyszergyár fejlesztése és engedélye alapján az indiai Serum Intézet gyárt.

India január 16-án indította be oltási programját, de eddig csak az egészségügyi frontvonalon a dolgozók juthattak hozzá a vakcinákhoz. Március elsejétől azonban már a 60 év felettieket, valamint a 45 és 59 év közötti krónikus betegeket is oltják.

A dalai láma 1959-ben menekült indiai száműzetésbe a kínai uralom elleni elbukott tibeti lázadás után. Peking nem ismeri el az általa vezetett emigráns tibeti kormányt, és azzal vádolja, hogy el akarja szakítani Tibetet Kínától. A dalai láma tagadja, hogy szakadár törekvése volna, csak autonómiát szeretne a tartománynak és buddhista kultúrájának védelmét.

+Ez is érdekelheti

+Címoldalról ajánljuk