2026. július 26. vasárnap, Anikó, Anna
32°C Budapest

12 évesen állt tanárnak

A koronavírus miatt sok iskola bezárta kapuit, ezért a fiatal lány úgy döntött, segít a kisebbeknek, így tanítónőnek állt. 
Tenyek.hu
2021. március 03., szerda 16:31
Vágólapra másolva!

A mindössze 12 éves, hetedik osztályba járó Reem El-Khouly az Egyiptom északi részén található Dakhalia tartományban segíti a környékbeli nála kisebb gyerekeket azzal, hogy tanítja őket. A koronavírus járvány miatt Egyiptom egész területén bezárták az iskolákat, és megfelelő technikai eszközök hiányában a gyerekek teljesen elszigetelődtek az oktatástól.

Khouly úgy döntött, faluja egyik keskeny utcáját nevezi ki tanteremnek, és ott gyűlik össze a tudásra sóvárgó mintegy 30 kisdiák, hogy matematikát, nyelvtant, vallással kapcsolatos ismereteket, és angolt nyelvet tanuljon - írja a Reuters. 

A helyi közösség is támogatta a lányt, vásároltak neki egy fehér táblát, és hozzá való íróeszközöket, amik megkönnyítik a tanítást. Az órák déltől a délutáni órákig tartanak, a kislány előbb imádkozik, majd összecsődíti a környéken élő iskolás gyerekeket.

Khouly álma, hogy felnőttként matematika tanárként dolgozhasson. A gyerekek már most odavannak érte, és végtelenül hálásak, amiért nem felejtik el a járvány előtt az iskolában tanultakat.

+Ez is érdekelheti

+Címoldalról ajánljuk