
Drón csapódott be egy romániai panelházba
Nyolcéves volt Madalena Gordiano, amikor bekopogott Maria das Graças Milagres Rigueira otthonába ételért könyörögve. A délkelet-brazil Minas Gerais államból származó Rigueira és családja anyagilag stabil lábakon állt, így arra az elhatározásra jutottak, hogy örökbe fogadják Madalenát, hogy kényelmes jövőt biztosítsanak a számára.
Így, amikor a tanárként dolgozó Rigueira felajánlotta Madalena édesanyjának, hogy befogadja a gyermeket, akkor abba a kislány anyja beleegyezett. A család azonban mindvégig idegen maradt a lánnyal szemben és sose kezelték sajátjukként - írja az El Pais.
A tekintélyes hírnevű család sose engedte Gordianot iskolába és hivatalos örökbefogadás nem történt.
A következő 38 évben Madalena fizetetlen házimunkát végzett a család számára, beleértve a főzést, a mosást, a fürdőszobák tisztítását, a portalanítást és a rendrakást.
A 21. századi rabszolga, Madalena, sose kapott fizetést és szabadideje sem volt. 2020. november 27-én szabadították ki, akkorra már 46 éves volt.
"Kenyeret kérni mentem, mivel éhes voltam, de azt mondták, hogy nem adnak semmit addig, míg náluk nem lakok" - mondta a Fantástico című műsorban Madalena.
A Rigueira család bevételi forrásként kezelte a színesbőrű nőt, így hozzáadták egy idősebb rokonhoz huszonéves korában.
A 78 éves férjének a katonai nyugdíja meghaladta az 1300 eurót, ami mintegy 460 ezer forintnak felel meg. A férfi halála után pedig mindezt a nőnek, vagyis a Rigueira családnak fizette tovább az állam.
A korábbi rabszolgatulajdonosok hagyománya szerint, Gordianot később odaajándékozták Rigueira fiának, Dalton Milagresnek, mint esküvői ajándék.
A pár Gordianót egy kis, ablak nélküli helyiségben tartotta. Se mobiltelefonja, se televíziója nem volt. Egyetlen vagyona három póló volt.
Megmentését annak a bejelentésnek köszönheti, amelyet egy ugyanabban az épületben lakó szomszéd tett, akivel tilos volt beszélnie. A szomszéd tudott a helyzetéről, mivel a nő az ajtaján becsúsztatott papírokkal üzent neki, amiben pénzt kért szappanra és egyéb piperecikkekre, ez pedig gyanús lett neki és jelentette a rendőrségen.
A hatóságoknak már korábban is gyanús volt az ügy a nyugdíjutalás kapcsán, ám ejtették az egészet a bizonyítékok hiánya miatt.
Dalton Milagres Rigueira kihallgatásán anyját, Maria das Graças-t hibáztatta, amiért Gordiano rabszolgaszerű körülmények között nevelkedett. Elárulta, hogy a lányt azért nem ösztönözte tanulásra, mert nem hitte, hogy számára ez előnyös lehet. A férfi végül professzori állásából felfüggesztették az egyetemen, ahol oktatott.
A legutóbbi beszámoló szerint a nő jelenleg egy női menedékházban várja az ítéletet, és hogy újra találkozhasson testvéreivel.

Drón csapódott be egy romániai panelházba

WHO: tizenháromra emelkedett az óceánjáróhoz köthető hantavírusos esetek száma

Újabb földrengés volt Horvátországban

Tűz ütött ki egy kóser szupermarketben London jórészt zsidók lakta Golders Green negyedében

Drogcsempész hajóra mért csapást az amerikai hadsereg, egy terrorista meghalt a támadásban

Vegyianyag szivárgás történt egy papírgyárban az Egyesült Államokban

Kukásautó ölt meg egy hajléktalan nőt, a kukások csak úgy ott hagyták

Halálos tragédia, tinik repültek ki egy autóból - Fotó

Holttestet találtak a Dunában, kiderült, ki az áldozat

Tíz hónapos kisbaba rekedt egy parkoló autóba, videón a mentőakció

Hat napnyi pokol: sokkoló vallomást tett az emberrablás túlélője

Napernyő végzett egy asszonnyal, miközben a férjével vacsorázott