
Vérlázító eset: Feszítővassal vertek össze egy ételfutárt az utcán – Videó
Az út során a gép közel 5800 méter magasan, mínusz 30°C-os hőmérsékletű légrétegig emelkedett, ahol már jóval kevesebb az oxigén, így igazi csoda, hogy nem fagyott meg.
A potyautast a holland városban csütörtökön, a leszállást követő kipakolás során vették észre, teljesen kihűlve kapaszkodott a futóműbe. Úgy gondolják, hogy a fiatal túlélhette a gép korábbi - és sokkal hosszabb - járatát a kenyai Nairobiból a londoni Stansted repülőtérig, a törökországi Isztambul megállóján keresztül. A NetherlandsNewsLive légitársaság szóvívője elmondta, hogy óriási szerencséje volt a fiúnak, amiért életben ért földet Hollandiában, ugyanis azon kevesek közé tartozik, akik titokban így próbálnak meg repülővel utazni, és csak kevesen élik túl ezt a vakmerő kísérletet. A maastrichti Aachen repülőtér szóvivője elmondta: "Óriási szerencséje volt, hogy túl élte.”
Azonnal kórházba szállították, a körülményekhez képest nincs életveszélyben. A tinédzser hipotermiában szenved - írja az Independent.
Mint kiderült, hogy nem ez volt az első vakmerő utazása potya utasként a fiatal srác már Londonba is illegálisan érkezett Nairobiból, Isztambulon keresztül.
A holland rendőrség megpróbálja felkutatni a fiú pontos útvonalát. A rendőrség nem zárta ki, hogy esetleg az ügy embercsempészettel áll kapcsolatban.
Fotó: Facebook/Turkish Airways

Vérlázító eset: Feszítővassal vertek össze egy ételfutárt az utcán – Videó

Szakadékba zuhant, szörnyethalt egy magyar turista Grönlandon

A német fiatalok a szabadságuk korlátozásától tartanak

Németországban és Ausztriában egyre biztosabbak benne, hogy ki nyeri meg a választásokat Magyarországon – sajtóhír

Donald Trump kéthetes tűzszünetet jelentett be

Most a történelem legsúlyosabb energiaválságát okozza, de hosszú távon pozitív hatása is lehet az iráni háborúnak

Borzalmas tragédia egy építkezésen: összedőlt a daru, egy ember meghalt

Hússzor megkéselte a közös lakásukból elköltöző nőt

Elege lett abból, ahogy ránéz, ezért megölte a volt élettársát

Rendkívüli helyzetet hirdettek, miután három ház porig égett egy településen

Felfoghatatlan tragédia: Két hónapos csecsemő halála miatt indult nyomozás

Felrobbant egy elektromos roller a lakásban, megégett a tulaj