
Drón csapódott be egy romániai panelházba

Fotó: hurriyet.com.tr
A török Ibrahim Unverdi múlt héten hívta a rendőröket, mert az egyik alkalmazottja megpróbálta őt megfertőzni a vírussal. A férfi elmondta, hogy Ramazan Cimen 3 éve dolgozik neki az autókereskedésében, és egyik napról a másikra eltűnt, miután ellopott 9 millió forintnak megfelelő bevételt a cégtől - írta a The Sun a hurriyet.com.tr cikke alapján.
Unverdi egy autó eladásból származó összeget adta Ramazan Cimennek, hogy zárja el az irodában. A férfi ehelyett lelépett a pénzzel és azóta sem került elő. Másnap egy üzenetben közölte főnökével, hogy a pénzre nagy szüksége volt, mert egy uzsorásnak tartozott.
Mielőtt meglógott a bevétellel a főnöke italába, egy másik dolgozó elmondása szerint, COVID-19 fertőzött nyálat kevert. A kollégája szerint Ramazan 20 ezer forint értéknek megfelelő török lírát fizetett a vírusos testnedvért.
Az autókereskedés tulajdonosa később fenyegető üzeneteket is kapott a feljelentett alkalmazottól, aki az egyikben be is ismerte tettét: „megpróbáltalak megölni a vírussal, de nem sikerült, legközelebb főbe lőlek”.
A tulajdonos örül, hogy nem ivott a fertőzött italból, mivel szülei krónikus betegségben szenvednek és nem szerette volna megfertőzni szeretteit. Felesége retteg és gyermekeivel együtt azóta sem hagyták el a házat. A rendőrség védelmet biztosít a család számára és keresik az eltűnt beosztottat.
A címlapfotó illusztráció.

Drón csapódott be egy romániai panelházba

WHO: tizenháromra emelkedett az óceánjáróhoz köthető hantavírusos esetek száma

Újabb földrengés volt Horvátországban

Tűz ütött ki egy kóser szupermarketben London jórészt zsidók lakta Golders Green negyedében

Drogcsempész hajóra mért csapást az amerikai hadsereg, egy terrorista meghalt a támadásban

Vegyianyag szivárgás történt egy papírgyárban az Egyesült Államokban

Kukásautó ölt meg egy hajléktalan nőt, a kukások csak úgy ott hagyták

Halálos tragédia, tinik repültek ki egy autóból - Fotó

Holttestet találtak a Dunában, kiderült, ki az áldozat

Tíz hónapos kisbaba rekedt egy parkoló autóba, videón a mentőakció

Hat napnyi pokol: sokkoló vallomást tett az emberrablás túlélője

Napernyő végzett egy asszonnyal, miközben a férjével vacsorázott