
Drón csapódott be egy romániai panelházba
Az ősi temetkezési helyen amerikai és egyiptomi régészek által feltárt sörgyár egyszerre 22 400 liter sört állíthatott elő a királysírokban végzett kegyeleti rítusok számára - írja a BBC.
A sör népszerű ital volt a régi Egyiptomban, és előszeretettel használták rituális célokra a királyi temetkezések alkalmával. Brit régészek már a 20. század elején a nagyüzemi sörfőzde létezésére utaló nyomokat fedeztek fel Abüdoszban, az egyik legjelentősebb egyiptomi régészeti lelőhelyen, de ők nem tudták megállapítani, hol lehet.
A sörgyárat végül egy amerikai-egyiptomi közös expedíció találta meg Matthew Adams, a New York-i Egyetem Szépművészeti Intézetének kutatója és Deborah Vischak, a Princeton Egyetem ősi egyiptomi művészettel és régészettel foglalkozó professzora vezetésével.
Mosztafa Vaziri, az egyiptomi régészeti főhatóság főtitkára szerint az abüdoszi sörgyár Narmer király, a korai dinasztikus kori I. dinasztia (i.e. 3150-2613) első uralkodója, a Felső- és Alsó-Egyiptomot több mint 5000 éve egyesítő fáraó idejéből származhat.
A Kairótól 450 kilométerre délre, a Nílustól nyugatra fekvő sivatagban feltárt sörgyárban nyolc 20 méter hosszú és 2,5 méter széles "termelőegységet" tártak fel, ezek mindegyikében - két-két sorban - 40 nagyméretű cseréptartályt, amelyek gabonakeverék és víz felhevítésére, a sör előállítására szolgáltak.
Matthew Adams szerint az abüdoszi sörgyárat azért építhették ebben a térségben, hogy sörrel lássák el az egyiptomi fáraók temetkezési kamráin belül tartott királyi szertartásokat. Régészek bizonyítékot találtak arra, hogy a régi egyiptomiak sört használtak áldozati rítusoknál - mondta.

Drón csapódott be egy romániai panelházba

WHO: tizenháromra emelkedett az óceánjáróhoz köthető hantavírusos esetek száma

Újabb földrengés volt Horvátországban

Tűz ütött ki egy kóser szupermarketben London jórészt zsidók lakta Golders Green negyedében

Drogcsempész hajóra mért csapást az amerikai hadsereg, egy terrorista meghalt a támadásban

Vegyianyag szivárgás történt egy papírgyárban az Egyesült Államokban

Kukásautó ölt meg egy hajléktalan nőt, a kukások csak úgy ott hagyták

Halálos tragédia, tinik repültek ki egy autóból - Fotó

Holttestet találtak a Dunában, kiderült, ki az áldozat

Tíz hónapos kisbaba rekedt egy parkoló autóba, videón a mentőakció

Hat napnyi pokol: sokkoló vallomást tett az emberrablás túlélője

Napernyő végzett egy asszonnyal, miközben a férjével vacsorázott