
Drón csapódott be egy romániai panelházba
A sportlétesítmények használatához nem követelik meg a negatív PCR-tesztet, de egyszerre annyian tartózkodhatnak odabent, hogy 50 négyzetméterre legfeljebb egy fő juthat, és be kell tartaniuk egymás között az ötméteres távolságot. Az uszodákban is be kell tartani ezt a járványügyi szabályt, azzal, hogy csak minden második sávot használhatják az úszok. Január 1-jétől a sípályák is kinyithattak, de a felvonók használatához 48 óránál nem régebbi PCR-tesztet kell felmutatni. Az élsportolók a korlátozások ellenére eddig is használhatták a sportlétesítményeket, és részt vehettek versenyeken, de most a számukat növelték.
Szlovéniában vasárnap 744-gyel 125 812-re nőtt a fertőzöttek száma. Elhunyt újabb 35 beteg, a járvány halálos áldozatainak száma ezzel 2838-ra emelkedett. A koronavírusos betegek közül 1209-en vannak kórházban, 194-en intenzív osztályon. A szomszédos Horvátországban az elmúlt 24 órában 361 új fertőzöttet azonosítottak, a járvány kezdete óta a fertőzöttek száma ezzel elérte a 213 319-et. Vasárnap 54 beteg halt bele a fertőzés szövődményeibe, a járvány halálos áldozatainak száma 4126-re emelkedett. Kórházban 2453 beteget ápolnak, közülük 196-an vannak lélegeztetőgépen.
MTI/A címlapfotó illusztráció

Drón csapódott be egy romániai panelházba

WHO: tizenháromra emelkedett az óceánjáróhoz köthető hantavírusos esetek száma

Újabb földrengés volt Horvátországban

Tűz ütött ki egy kóser szupermarketben London jórészt zsidók lakta Golders Green negyedében

Drogcsempész hajóra mért csapást az amerikai hadsereg, egy terrorista meghalt a támadásban

Vegyianyag szivárgás történt egy papírgyárban az Egyesült Államokban

Kukásautó ölt meg egy hajléktalan nőt, a kukások csak úgy ott hagyták

Halálos tragédia, tinik repültek ki egy autóból - Fotó

Holttestet találtak a Dunában, kiderült, ki az áldozat

Tíz hónapos kisbaba rekedt egy parkoló autóba, videón a mentőakció

Hat napnyi pokol: sokkoló vallomást tett az emberrablás túlélője

Napernyő végzett egy asszonnyal, miközben a férjével vacsorázott