
Drón csapódott be egy romániai panelházba
Az indonéz légi irányítók szombaton vesztették el a kapcsolatot a belföldi viszonylatban közlekedő utasszállító repülőgéppel, amelynek 62 ember volt a fedélzetén. A Sriwijawa légitársaság Jakartából a borneói Pontianakba közlekedő, Boeing737-500 típusú gépével négy perccel a fővárosból való felszállás után szűnt meg a kapcsolat.
A gép menetideje Pontianakig, amely Nyugat-Kalimantan tartomány fővárosa, mintegy 90 perc. A gépen 56 utas és hat főnyi személyzet tartózkodott. A járatokat figyelő Flightradar24 nevű portál szerint a gép egy perc alatt 10 ezer lábnyit süllyedt.
A feltételezett roncsokra halászok hívták fel a figyelmet, és a Basarnas nevű szolgálat emberei siettek a helyszínre, amely Jakartától északra található a Jáva-tengeren. A kutató- és mentőszolgálat egyik szolgálat szóvivője hangsúlyozta: nem erősítheti meg, hogy a gép roncsait találták meg.
Közben az indonéz haditengerészet megerősítette, hogy megtalálták a gép roncsait, és hadihajókat indítottak a helyszínre, hogy megkezdjék a mentési munkálatokat.
MTI/A címlapfotó illusztráció

Drón csapódott be egy romániai panelházba

WHO: tizenháromra emelkedett az óceánjáróhoz köthető hantavírusos esetek száma

Újabb földrengés volt Horvátországban

Tűz ütött ki egy kóser szupermarketben London jórészt zsidók lakta Golders Green negyedében

Drogcsempész hajóra mért csapást az amerikai hadsereg, egy terrorista meghalt a támadásban

Vegyianyag szivárgás történt egy papírgyárban az Egyesült Államokban

Kukásautó ölt meg egy hajléktalan nőt, a kukások csak úgy ott hagyták

Halálos tragédia, tinik repültek ki egy autóból - Fotó

Holttestet találtak a Dunában, kiderült, ki az áldozat

Tíz hónapos kisbaba rekedt egy parkoló autóba, videón a mentőakció

Hat napnyi pokol: sokkoló vallomást tett az emberrablás túlélője

Napernyő végzett egy asszonnyal, miközben a férjével vacsorázott