
Drón csapódott be egy romániai panelházba
A belarusz szövetség (BFF) a múlt év végén az elitklubok képviselőivel egyeztetett, majd határozatot hozott a fizetési korlát életbe léptetéséről - jelentette Minszkből a TASZSZ. A BFF kilátásba helyezte: ha a klubok nem hajlandók elfogadni az új pénzügyi szabályokat, lemondhatnak az állami támogatásról.
Az új szabályozás havi 5800 dollárban szabja meg a bérplafont fejenként, ekkora összeget eddig az olyan válogatott fehérorosz futballisták kaptak, akik évente a mérkőzések legalább ötven százalékán játszottak. Az idei új szezonban a vezetőedző havi fix fizetése nem haladhatja meg az ötezer dollárt, szakmai segítőjéé pedig a négyezret.
Ezen összegekhez jönnek hozzá a különböző bónuszok. Csapatszinten egy győztes fehérorosz bajnoki meccs maximum 30 ezer belarusz rubelt (3,4 millió forint) ér, egy európai sorozatban megnyert mérkőzésért pedig legfeljebb 60 ezer rubel jár a teljes csapatnak az BFF határozata értelmében.
MTI

Drón csapódott be egy romániai panelházba

WHO: tizenháromra emelkedett az óceánjáróhoz köthető hantavírusos esetek száma

Újabb földrengés volt Horvátországban

Tűz ütött ki egy kóser szupermarketben London jórészt zsidók lakta Golders Green negyedében

Drogcsempész hajóra mért csapást az amerikai hadsereg, egy terrorista meghalt a támadásban

Vegyianyag szivárgás történt egy papírgyárban az Egyesült Államokban

Kukásautó ölt meg egy hajléktalan nőt, a kukások csak úgy ott hagyták

Halálos tragédia, tinik repültek ki egy autóból - Fotó

Holttestet találtak a Dunában, kiderült, ki az áldozat

Tíz hónapos kisbaba rekedt egy parkoló autóba, videón a mentőakció

Hat napnyi pokol: sokkoló vallomást tett az emberrablás túlélője

Napernyő végzett egy asszonnyal, miközben a férjével vacsorázott