
Meghalt két magyar egy lavina miatt a Tátrában
Egy lelkes művészetrajongónak 80 ezer eurót (28,4 millió forint) ért meg, hogy a védőüveg "torzító" hatása nélkül láthathassa Leonardo da Vinci Mona Lisa című képét a párizsi Louvre-ban.
A kivételes lehetőséget egy árverésen licitálva lehetett elnyerni, amelyen a Louvre pedagógiai programjainak támogatására gyűjtöttek pénzt az interneten. A Christie's és a Drouot aukciósház által lebonyolított kéthetes aukció összesen 2,365 millió euró (840 millió forint) bevételt hozott.
A Mona Lisával való "személyes találkozás" a vártnál sokkal többért kelt el, előzetesen 10 és 30 ezer euró körüli leütési árral számoltak a szervezők. A legtöbbet licitáló a védővitrin nélkül nézheti meg a festményt, az éves szakmai szemle alkalmával, amelyen általában nem vehet részt kívülálló.
A legtöbb pénzt mindazonáltal Pierre Soulages kortárs francia festő egyik képe hozta. Az 1962-ből származó festmény 1,4 millió euróért kelt el. A Vacheron Constantin svájci manufaktúra egy különleges órájáért 280 ezer eurót fizettek.
Az árverés bevételéből a Louvre oktatási projektjeit finanszírozzák, valamint egy 1150 négyzetméteres művészeti stúdió létrehozását, amelyet szintén oktatási célokra szánnak.
MTI

Meghalt két magyar egy lavina miatt a Tátrában

Veszélyesebb hely lett a világ: már semmi sem szab határt két atomhatalom nukleáris fegyvereinek

Rossz helyen kezdte meg a felszállást a pilóta, baj lett belőle

Németország háborúra készül, már szimulációt is indítottak

Közösen fog fegyvereket gyártani Ukrajnával részben uniós pénzből Lengyelország

Kubilius: a felvett uniós hitel nem elég Ukrajnának, ennél sokkal többet kell küldeni

Lehajította szomszédját a 17. emeletről

Hat év börtönre ítélték Angliában a tavalyi súlyos északi-tengeri hajószerencsétlenséget okozó hajó orosz kapitányát

A Portugáliában pusztító Kristin vihar több mint 4 milliárd euró közvetlen kárt okozott

Dnyeperben Zelenszkij emberrablói ezúttal hiába üldöztek egy férfit

Egy ciklon miatt több helyen kiöntött a tenger Horvátországban

Több mint ezer kijevi társasházban továbbra sincs fűtés