
Drón csapódott be egy romániai panelházba
Manukurát december elején szállították be az Új-Zéland Északi-szigetén fekvő Palmerston North-beli Massey Egyetem vadon élő állatokkal foglalkozó kórházába, mivel a vadőrök azt észlelték, hogy veszített a súlyából. A vizsgálat megállapította, hogy egy megtermékenyítetlen tojás miatt betegedett meg, amelyet nem képes lerakni. Bár műtéti úton sikerült eltávolítani, a madár nem tudott felépülni, és vasárnapra elpusztult, írja az MTI.
Manukura 2011 májusában kelt ki a tojásból. A röpképtelen nagytestű madár nem albínó kivi volt, hanem a leucizmus nevű genetikai állapot miatt volt fehér tollazatú. Az új-zélandi Pukaha Mount Bruce természetvédelmi központ információi szerint ő volt az az első fehér kivi, amely tenyészprogramjuk eredményeként bújt ki a tojásból.
A különleges madár miatt jelentősen megnőtt a természetvédelmi központ látogatóinak száma. Manukura a központ "nagyköveteként" a ritka állatfajok védelmének fontosságára hívta fel a figyelmet. Nagy rajongótábora volt, képeskönyvet ihletett, játékokat mintáztak róla és emléktárgyak is készültek a képmásával.
MTI

Drón csapódott be egy romániai panelházba

WHO: tizenháromra emelkedett az óceánjáróhoz köthető hantavírusos esetek száma

Újabb földrengés volt Horvátországban

Tűz ütött ki egy kóser szupermarketben London jórészt zsidók lakta Golders Green negyedében

Drogcsempész hajóra mért csapást az amerikai hadsereg, egy terrorista meghalt a támadásban

Vegyianyag szivárgás történt egy papírgyárban az Egyesült Államokban

Kukásautó ölt meg egy hajléktalan nőt, a kukások csak úgy ott hagyták

Halálos tragédia, tinik repültek ki egy autóból - Fotó

Holttestet találtak a Dunában, kiderült, ki az áldozat

Tíz hónapos kisbaba rekedt egy parkoló autóba, videón a mentőakció

Hat napnyi pokol: sokkoló vallomást tett az emberrablás túlélője

Napernyő végzett egy asszonnyal, miközben a férjével vacsorázott