
Drón csapódott be egy romániai panelházba
"A koronavírus túlságosan elterjedt Dániában. A fertőzöttségi ráták túl magasak, és a kórházi kezelésre szorulók száma is nő. Túlságosan is" - írta Facebook-oldalán Benny Engelbrecht közlekedési miniszter.
A december 7-én bejelentett intézkedések - a szakközépiskolák és gimnáziumok, a bárok, éttermek, a sport- és kulturális létesítmények bezárása - először csak Koppenhágára és a környékére, Aarhusra és Odensére - az ország legnagyobb városaira vonatkozott, majd csütörtökön 31 újabb településre kiterjesztették.
Az ország többi részében szerdán 16 órakor lépnek életbe a korlátozások.
Az egészségügyi hatóságok kedden a napi új fertőzöttek rekordszámú növekedését jelentették az 5,8 milliós lélekszámú országban, ahol a fertőzöttek száma a járvány kezdete óta meghaladta a 116 ezret.
Koppenhága polgármestere, Lars Weiss ijesztőnek nevezte a fertőzöttek számának megugrását. A december elejei 2,5 százalék után most a tesztek 4,3 százaléka volt pozitív - közölte az önkormányzat.
A korlátozó intézkedések január 3-ig maradnak érvényben.
MTI/Fotó:Illusztráció

Drón csapódott be egy romániai panelházba

WHO: tizenháromra emelkedett az óceánjáróhoz köthető hantavírusos esetek száma

Újabb földrengés volt Horvátországban

Tűz ütött ki egy kóser szupermarketben London jórészt zsidók lakta Golders Green negyedében

Drogcsempész hajóra mért csapást az amerikai hadsereg, egy terrorista meghalt a támadásban

Vegyianyag szivárgás történt egy papírgyárban az Egyesült Államokban

Kukásautó ölt meg egy hajléktalan nőt, a kukások csak úgy ott hagyták

Halálos tragédia, tinik repültek ki egy autóból - Fotó

Holttestet találtak a Dunában, kiderült, ki az áldozat

Tíz hónapos kisbaba rekedt egy parkoló autóba, videón a mentőakció

Hat napnyi pokol: sokkoló vallomást tett az emberrablás túlélője

Napernyő végzett egy asszonnyal, miközben a férjével vacsorázott