
Drón csapódott be egy romániai panelházba
Korábban egy térfigyelő kamera rögzítette, ahogy egy munkás, Mikhail Tukashin, az utolsó pillanatban emelte ki a szemét közül azt a zsákot, amiben az állat volt, mielőtt a gép bezúzta volna.
„Az emberek ezt nem tehetik. Az állatok mindent éreznek, ők is élnek, félnek és rettegnek.” mondta az esetről Mikhail a Daily Star-nak.
A helyi kormány bejelentette, hogy a megmentett állatot kinevezik az állatvilág jogaiért felelős tiszteletbeli miniszterhelyettesnek. A környezetvédelmi miniszter, Gulnara Rakhmatulina elmondta: „Elvisszuk a macskát a minisztériumba, ahol az összes dolgozó közös felelőssége lesz gondoskodni róla.”
A macska feltehetőleg 12 órát is eltölthetett a zsákban, amibe csomagolták, de az ijedtségen kívül más baja szerencsére nem esett. Nevéről a napokban döntenek majd.

Drón csapódott be egy romániai panelházba

WHO: tizenháromra emelkedett az óceánjáróhoz köthető hantavírusos esetek száma

Újabb földrengés volt Horvátországban

Tűz ütött ki egy kóser szupermarketben London jórészt zsidók lakta Golders Green negyedében

Drogcsempész hajóra mért csapást az amerikai hadsereg, egy terrorista meghalt a támadásban

Vegyianyag szivárgás történt egy papírgyárban az Egyesült Államokban

Kukásautó ölt meg egy hajléktalan nőt, a kukások csak úgy ott hagyták

Halálos tragédia, tinik repültek ki egy autóból - Fotó

Holttestet találtak a Dunában, kiderült, ki az áldozat

Tíz hónapos kisbaba rekedt egy parkoló autóba, videón a mentőakció

Hat napnyi pokol: sokkoló vallomást tett az emberrablás túlélője

Napernyő végzett egy asszonnyal, miközben a férjével vacsorázott