
Drón csapódott be egy romániai panelházba
Az Európai Űrügynökség (ESA) közlése szerint az űreszköz közép-európai idő szerint vasárnap 11 óra 39 perc és 20 másodperckor mindössze 7448 kilométerre volt az Esthajnalcsillagként is ismert bolygótól. - Minden simán ment, nem volt semmiféle probléma - mondta hétfőn Simon Plum, az ESA projektvezetője.
A szonda a Vénusz közelében a bolygó gravitációs erejét kihasználva lefékezett és pályát módosított, hogy új szögből közelíthesse meg és vizsgálhassa a Napot. Új röppályájának pontos koordinátái azonban csak a jövő héten, az adatok kiértékelése után lesznek ismertek. Az ESA és az amerikai űrkutatási hivatal, a NASA közös szondája február 10-én indult útjára a floridai Cape Canaveral űrrepülőtérről, hogy 1,5 milliárd eurós (530 milliárd forintos) missziója során új ismereteket gyűjtsön a Napról. Az űreszköz jelenleg 231 millió kilométerre van a Földtől és 108 millió kilométerre a Naptól. Az 1,8 tonnás szonda fedélzetén tíz műszer van, amelyek közül hat távérzékelő eszköz és teleszkóp, ezek a Napot és környezetét vizsgálják. A Solar Orbiter végső soron 42 millió kilométerre fogja megközelíteni a Napot. A több száz Celsius-fokos hőségtől titánból készült hőpajzs védelmezi majd.

MTI/Fotó:NASA
Az űrszonda már júliusban, 77 millió kilométerre megközelítette és lefotózta a Napot, közelebbről, mint bármely korábbi űrmisszió. Bár voltak már űreszközök, amelyek közelebb kerültek csillagunkhoz, ekkora közelségben azok vakon közlekedtek. A Solar Orbiter Napról készült első fotóin elsőként volt látható például egy fortyogó, rendkívül forrónak tűnő, "tábortűznek" ható jelenség.A BepiColombo űrszonda már októberben megközelítette a Vénuszt és "érdekes aktivitásokat" figyelt meg a Földdel szomszédos bolygó mágneses mezejében. A tervek szerint 2025-től további űrhajók fogják még jobban, néhány száz kilométerre megközelíteni a Vénuszt.
A Vénusz Föld-típusú bolygónak számít, a Föld testvérbolygójának is hívják, mivel a két bolygónak hasonló a mérete, a gravitációs ereje és a tömege. Mivel közelebb kering a Nap körül, mint a Föld, a Vénusz hasonló fázisokat mutat, mint a Hold.

Drón csapódott be egy romániai panelházba

WHO: tizenháromra emelkedett az óceánjáróhoz köthető hantavírusos esetek száma

Újabb földrengés volt Horvátországban

Tűz ütött ki egy kóser szupermarketben London jórészt zsidók lakta Golders Green negyedében

Drogcsempész hajóra mért csapást az amerikai hadsereg, egy terrorista meghalt a támadásban

Vegyianyag szivárgás történt egy papírgyárban az Egyesült Államokban

Kukásautó ölt meg egy hajléktalan nőt, a kukások csak úgy ott hagyták

Halálos tragédia, tinik repültek ki egy autóból - Fotó

Holttestet találtak a Dunában, kiderült, ki az áldozat

Tíz hónapos kisbaba rekedt egy parkoló autóba, videón a mentőakció

Hat napnyi pokol: sokkoló vallomást tett az emberrablás túlélője

Napernyő végzett egy asszonnyal, miközben a férjével vacsorázott