
,,Ez még karácsonyi csodának is erős” – Szentkirályi Alexandra szerint hamis a szerep, amit Magyar Péter felvett
Zsigó Róbert hangsúlyozta: azt tapasztalják, hogy Európa lemaradt a versenyképesség terén Kelet-Ázsiával és az USA-val szemben, hiszen a világ 50 legnagyobb technológiai vállalata között mindössze 4 európai szerepel.
Az európai tendenciával ellentétben viszont Magyarország innovációs teljesítménye folyamatosan fejlődik. Vagyis hazánk az egyetlen uniós tagállam, amely úgy javított a pozícióján a 2023. évi Európai Innovációs Eredménytáblán, hogy azzal magasabb teljesítménykategóriába is lépett - emelte ki.
Mint elmondta: a Társadalmi Innovációs Díjat 2023-ban hirdette meg először a Kulturális és Innovációs Minisztérium és a tavalyi kiíráshoz képest idén megduplázódott a díjra jelentkezők száma.

Ezzel is bebizonyosodott: a magyar emberek tele vannak kreativitással, ötletekkel és elhivatottsággal, hogy az innovatív megoldásokat a közösségeink javára fordítsák. A díjazottakhoz hasonló szerepvállalásokra van szükség az innováció terén, a kormánynak pedig az innováció-ösztönzésben van nagy szerepe - fűzte hozzá.
Az innováció akkor mutatja meg valódi értékét, ha az a közösségeinkbe integrálható és kiterjeszthető, ezt szolgálják a díjazottak értéket teremtő, jövőt építő megoldásai is - fogalmazott.
Az idén a HUN-REN Magyar Kutatási Hálózat Bölcsészettudományi Kutatóközpontjának, illetve a Szabadtéri Néprajzi Múzeumnak ítélte oda a tárca a Társadalmi Innovációs díjat.
Zsigó Róbert közlése szerint, előbbi azért kapta az elismerést mert kulturális örökségünk egy részét a mesterséges intelligencia felhasználásával digitalizálta, amivel egyszerre szolgálja a jövő a múltat és a múlt a jövőt.

A Szabadtéri Néprajzi Múzeum pedig azért kapta a díjat, mert demenciával küzdők számára alakított ki olyan programokat, amelyek egészségügyi korlátaik ellenére segítik memóriájuk felfrissítését, emlékeik felelevenítését.
Ez azért is értékelendő, mert a kormány stratégiájában fontos szerepet tölt be az idősek megbecsülése, a róluk való gondoskodás, valamint a generációk közötti hidak kiépítése - mondta köszöntőjében Zsigó Róbert.
MTI/Fotók: MTI/Kovács Tamás

,,Ez még karácsonyi csodának is erős” – Szentkirályi Alexandra szerint hamis a szerep, amit Magyar Péter felvett

Orbán Balázs: A magyar embereket nem lehet hülyének nézni!

Akkorát álszenteskedett Magyar Péter egy interjúban, csoda, hogy nem szakadt rá az ég + videó

Késelés Párizsban - „Ha Brüsszel dönt, ránk is ez vár”

Orbán Balázs: Magyar Péter azt mondja, amit az emberek hallani akarnak

Kiütéses győzelmet aratott a Fidesz 2025-ben

Itt a REAKCIÓ! Orbán Balázs súlyos hazugságokkal szembesítette Magyar Péteréket

Menczer Tamás: Magyarország nem lesz bevándorlóország

Bekövetkezett, amitől tartottunk: Magyar Péter főnöke katonákat küldene Ukrajnába (VIDEÓ)

A Tisza német testvérpártja megszorításra készül - Nyugdíjkorhatárt akarnak emelni és csökkenteni az egészségügyi szolgáltatásokat Németországban

Zsigó Róbert: Amíg nemzeti kormány van, az idősek számíthatnak ránk

Csak egy módon kerülhető el, hogy Magyarországnak be kelljen fogadnia 30 ezer migránst