
Orbán Viktor: két út áll előttünk
Zsigó Róbert a kormány közösségi oldalán közzétett videóban rámutatott, a 32 500 férőhellyel szemben ma már 68 ezer férőhely várja a kicsiket.
Hozzátette, nagyot léptek előre az országos lefedettségben is azért, "hogy ne kelljen a gyermekekkel annyit utazni". Ez azt jelenti, hogy minden harmadik településen és minden járásban működik bölcsőde, "ami korábban nem így volt". Közölte, a vidéken élő szülők támogatást kapnak a bölcsődei térítési díj megfizetésére is.
Az államtitkár leszögezte, fontos a bölcsődei dolgozók megbecsülése, ezért 2010 óta négy és félszeresére emelték a bérüket. Ráadásul azok, akik bölcsődei kisgyermeknevelőnek tanulnak támogatásokra és ösztöndíjakra is számíthatnak - tette hozzá.
Zsigó Róbert rámutatott, a bölcsődék megkönnyítik a dolgozó szülők életét, így ezekkel az intézményekkel a gyermek- és munkavállalást is segítik.
MTI

Orbán Viktor: két út áll előttünk

Erdély Hazavár: Erdélyből nemcsak elindulni lehet, ide mindig haza lehet érkezni!

Baloldali hisztériakeltés az utakon, holott még a fuvarozók 1 százaléka sem tüntet

Frei Tamás szerint Ukrajnának engednie kell, ha véget akar vetni a háborúnak

Orbán Balázs: Az európai vezetők többé nem a béke feltételeit keresik

Kocsis Máté: Hogy tessék? - Videó

Orbán Viktor: A pénznek jobb helye van az Alföldön, mint a ripityára lőtt Donbaszban

Lázár János: megdöbbentő, hogy egy bíró úgy dönt, hogy betilja az igazságot

Menczer: a Tisza az árakat felnyomná, a rezsicsökkentést meg elvenné

Magabiztos Fidesz előny, nyílik az olló a kormánypártok és a Tisza Párt között

Orbán Viktor: újabb fontos pillanat az országépítésben

A harmadik világháború előszobájában vagyunk - videóval