
Százezrével veszik nyoma fegyvereknek Ukrajnában, a háborús maffia bizniszel és gazdagodik
"Támogatjuk a visegrádi országok együttműködését, hasznosnak tartjuk azt minden résztvevő ország számára, és semmiképpen sem célunk az együttműködés gyengítése, szétverése" - mondta Milos Zeman újságírók előtt tett nyilatkozatában.
Milos Zeman a nyilatkozatában nagyra értékelte a vezető magyar politikusokat, akik véleménye szerint az orosz-ukrán háborúval összefüggésben is tiszteletben tartják a magyar nemzeti érdekeket és védik azokat. Külön üdvözölte Orbán Viktor kormányfőt, akit barátjának nevezett
A cseh államfő az újságírók előtt ismételten elítélte azokat a cseh politikusokat, akik az elmúlt hónapokban, elsősorban az orosz-ukrán háború kapcsán, bíráló hangnemben nyilatkoztak Magyarországról és a magyar politikusokról. Felhívta a figyelmet arra, hogy a magyar kormányzatot leginkább támadó cseh képviselőházi elnök (Markéta Adamová Pekarová) pártjának (TOP 09) jelenlegi támogatottsága alig három százalék.

Milos Zeman jónak és hasznosnak minősítette a jelenlegi cseh-magyar kapcsolatokat. Felhívta a figyelmet arra, hogy bár a két ország nem határos egymással, Csehország tiszteletbeli szomszédjának tekinti Magyarországot. "Olyan államfőt láthattam ma vendégül, akivel nagyon közeli értékeket vallunk" - jegyezte meg a cseh politikus.
A családpolitikával kapcsolatos kérdésre válaszolva az elnök elmondta, hogy a cseh parlament előtt van egy alkotmánymódosítási javaslat, amely törvényesítené az azonos neműek házasságát, egy másik javaslat szerint pedig azt kellene alkotmányba foglalni, hogy a házasság egy férfi és egy nő kapcsolata. Milos Zeman hangsúlyozta: ebben a kérdésben megegyezik a véleménye Novák Katalinnal, s ő is csak két nemet ismer. "Amennyiben a parlamentben többséget kapna az azonos neműek házasságáról szóló javaslat, azt én nem fogom aláírni" - mutatott rá.
Az ukrajnai háború kapcsán elfogadott oroszellenes szankciókról szólva Zeman leszögezte: teljes mértékben egyetért azzal a véleménnyel, hogy a büntetőintézkedéseknek nem az áldozatot, hanem az agresszort kell gyengíteniük. Jónak minősítette, hogy Magyarország mellett Csehország is engedményt kapott az orosz kőolajszállítások korlátozását illetően.
MTI/Fotó: MTI/Bruzák Noémi

Százezrével veszik nyoma fegyvereknek Ukrajnában, a háborús maffia bizniszel és gazdagodik

Az amerikaiak bekeményítettek: beutazási tilalmat rendeltek el öt európai, köztük egy volt EU-s tisztségviselő ellen

Még a nagypapákat is besorozzák Finnországban

Durva szigor jön a katonai szolgálattal kapcsolatban Németországban

27 évesen meghalt az Európa-bajnok sportoló

Autó hajtott tömegbe egy békés, ünnepi felvonuláson

Terrorista iszlamista szervezeteket támogatott az európai állampolgárok pénzéből a Bizottság

Még 2,3 milliárd eurót küldött gyorsan az ukrán háborús maffia zsebébe az Európai Bizottság

Zelenszkijjel továbbra is összejár és egyeztet ivócimborája, a korrupciós botrányba belebukott Jermak

Ukrajna azért imádkozik, hogy az Ukrajna-párti Tisza nyerje a választásokat

Tinik támadtak meg egy anyát és kisfiát, videón a tömegverekedés

Felbérelte barátját egy tini, hogy ölje meg szüleit