
Késsel megsebesítettek több nőt a párizsi metróban
A Bajorország tartományi Elmau kastélyszállóban (Schloss Elmau) keddig tartó találkozó második napjának megbeszéléseibe videón bekapcsolódó ukrán elnök kifejtette, hogy a tél beálltával a front is "befagyna", vagyis még inkább elhúzódna a háború, amit feltétlenül meg kell előzni.
Mindent meg kell tenni, hogy még a tél előtt befejeződjenek a harcok - húzta alá Zelenszkij a Süddeutsche Zeitung című német lap európai diplomatákra hivatkozó beszámolója szerint.
Az ukrán elnök mindenekelőtt légvédelmi rendszerek szállítására kérte a csúcstalálkozó résztvevőit, rámutatva, hogy Oroszország egyre inkább rakétákkal és repülőgépekkel támad országára. Arról is szólt, hogy a Heteknek tovább kell szigorítaniuk az Oroszország elleni gazdasági szankcióikat.
A soros elnök - a tanácskozás házigazdája - Németország mellett az Egyesült Államokat, Franciaországot, Japánt, Kanadát, Nagy-Britanniát és Olaszországot, valamint nemzetek feletti intézményként az Európai Uniót összefogó csoport a megbeszélés után külön közleményt adott ki, amelyben hangsúlyozták, hogy tovább folytatják Ukrajna pénzügyi, humanitárius, diplomáciai és katonai támogatását, méghozzá "amíg csak szükséges", vagyis korlátlan ideig.

A fotó illuszráció: Volodimir Zelenszkij Hivatalos Instagram-oldala
Mint írták, a Hetek elkötelezettek amellett, hogy támogassák Ukrajna szuverenitásának és területi integritásának védelmét, és amellett is, hogy az ország önállóan dönthessen a jövőjéről.
Azt is hangsúlyozták, hogy egyedül az ukrán államháztartás stabilizálására és az alapvető állami szolgáltatások fenntartására az idén már 29,5 milliárd dollár támogatást biztosítottak, illetve ajánlottak fel. Folytatják és összehangolják a védelmi, katonai támogatást is, fegyverek és egyéb felszerelések szállítása mellett képzési, logisztikai és hírszerzési segítséggel is közreműködnek Ukrajna védelmi képességeinek fejlesztésében.
A G7 csoport informális egyeztető fórum, 1975 óta működik, és 1998-ban tagjai közé fogadta Oroszországot, így átalakult G8 csoporttá. Azért működik mégis G7 csoportként, mert Oroszország tagságát 2014-ben, az Ukrajnához tartozó Krím-félsziget nemzetközi jogot sértő bekebelezése miatt felfüggesztették.
A bajoroszági találkozóra meghívták India, Dél-Afrika, Szenegál, Indonézia és Argentína kormányfőjét is, hogy közösen egyeztessenek a világ legnagyobb gabonaexportőrei közé tartozó Ukrajna elleni orosz agresszió miatt fenyegető globális élelmezési válság kezeléséről.
Forrás: MTI

Késsel megsebesítettek több nőt a párizsi metróban

Több mint 50 autó ütközött össze egy tömegbalesetben Japánban, sokan megsérültek

Négy ember meghalt egy görögországi lavinában

Izraelben két embert megölt egy palesztin merénylő

Zelenszkij minisztere menti a vagyonát, amerikai ingatlanokat vásárol

XIV Leó pápa: a vértanú Szent István hite erősebb volt a fegyvereknél

Szíriában többen meghaltak egy alavita mecsetben elkövetett robbantásban

Kaliforniában rekordmértékű esőt hozott a karácsony áradásokkal, villámáradásokkal, földcsuszamlásokkal

XIV. Leó pápa: megváltozna a világ, ha segítenénk a gyengéknek és az elnyomottaknak

Meghalt John Robertson kétszeres BEK-győztes skót labdarúgó

Lezuhant egy cseh turistákat mentő helikopter a Kilimandzsárón, öten meghaltak

Felgyújtottak Ausztráliában egy hanukát üdvözlő transzparenssel díszített autót