
Drón csapódott be egy romániai panelházba
Az amerikai New Jersey-ben élő, mindössze 11 éves Felicia LoAlbo-Melendez idén február 16-án, saját iskolájának fürdőszobájában öngyilkosságot követett el. A térfigyelő kamera felvételei alapján bizonyítható, hogy a gyereken kívül senki nem tartózkodott a közelben, így az eset kapcsán kizárható az idegenkezűség gyanúja.
A kislány édesapja hosszas betegség után egy héttel korábban halt meg, Felicia-t pedig iskolatársai folyamatosan zaklatták, valószínűleg az ezek miatti nyomás vezethetett a tragédiához. Az iskola tisztviselői az öngyilkosság előtt egy héttel állítólag e-mailben értesültek a bántalmazásokról, mégsem tettek lépéseket az ügyben.
A rendőrség minap nyilvánosságra hozott jelentésében közzétette a Felicia öngyilkossága előtti hangfelvételét, melyben üzen hozzátartozóinak és búcsút vesz tőlük:
Felicia édesanyja, Layna Marie elmondása szerint lánya már egy hónappal korábban írt az iskolának egy úgynevezett „traumaklub” indításáról, ahol a tanulók beszélhetnek traumáikról vagy az őket ért stresszről.
Az iskola vezetősége belső vizsgálatot indított annak érdekében, hogy kiderítsék, ezek a korábbi üzenetek miért nem értek célt – írta meg a CrimeOnline.
Címlapfotó: Layna Marie Facebook-oldala
Ha öngyilkossági krízisben van, öngyilkossági gondolatok foglalkoztatják, akkor a nap 24 órájában az ország egész területéről (mobilról és vezetékes telefonról) ingyenesen hívhatja a 116-123 lelki elsősegély szolgálatot.

Drón csapódott be egy romániai panelházba

WHO: tizenháromra emelkedett az óceánjáróhoz köthető hantavírusos esetek száma

Újabb földrengés volt Horvátországban

Tűz ütött ki egy kóser szupermarketben London jórészt zsidók lakta Golders Green negyedében

Drogcsempész hajóra mért csapást az amerikai hadsereg, egy terrorista meghalt a támadásban

Vegyianyag szivárgás történt egy papírgyárban az Egyesült Államokban

Kukásautó ölt meg egy hajléktalan nőt, a kukások csak úgy ott hagyták

Halálos tragédia, tinik repültek ki egy autóból - Fotó

Holttestet találtak a Dunában, kiderült, ki az áldozat

Tíz hónapos kisbaba rekedt egy parkoló autóba, videón a mentőakció

Hat napnyi pokol: sokkoló vallomást tett az emberrablás túlélője

Napernyő végzett egy asszonnyal, miközben a férjével vacsorázott