
Az emberrablók az ukrán fővárosban akcióztak - Videó
A szakértő - aki többször személyesen is találkozott a nyugalmazott egyházfővel - hangsúlyozta: XVI. Benedek tanításaiban a világosság és az érthetőség volt a leginkább vonzó, ahogyan átadta a keresztény hit alapvető igazságait és megfogalmazta azoknak a mai életre vonatkoztatott tanulságait. Felidézte, első alkalommal egy kánonjogászok számára szervezett kongresszuson találkozott vele a Vatikánban, a második alkalommal pedig lemondása után, már emeritus pápaként fogadta egy külön kihallgatás alkalmával 2018 februárjában. "Tanúsíthatom, hogy nagy figyelemmel követte akkor is a világ történéseit, Magyarországról érdeklődött, annak történelmére reflektált és az aktualitásait kérdezte" - emlékezett vissza a rövid találkozóra Érszegi Márk Aurél.
A szakértő arról is beszélt az MTI-nek: sokat árult el XVI. Benedek jelleméről pápává választásakor elmondott bemutatkozása, amelyben arról szólt, személyében az Úr szőlőjének alázatos munkását választották meg a bíborosok. Ebben a képben sok minden benne van, vagyis ő nem a saját birtokán gazdálkodik, a saját gyümölcsösét műveli, hanem az Úrét, tehát valakitől kapott egy megbízást, amelynek megpróbál alázatosan, nem a saját személyét előtérbe helyezve eleget tenni - magyarázta a szakértő. "Mindig, minden gesztusában, minden megnyilatkozásával Istenre és Jézusra akarta irányítani a figyelmet, ez az ő megnyilatkozásának, pápaságának az értelmezési kulcsa" - fogalmazott.

Fotó: Vatican News hivatalos Facebook-oldala
Érszegi Márk Aurél utalt arra is, látványos öltözködésével és feltűnő liturgikus eszközeivel régebbi elemeket "hozott elő", sokaknak különösnek tűntek ezek a szokatlan külsőségek, ezeknek azonban mind az volt az értelme, hogy Joseph Ratzingert mint személyt elrejtse a pápaság hivatala mögött. A még püspökként választott jelmondatának, a Cooperatores Veritatisnak (Az igazság munkatársai) lényege, hogy van igazság, ami objektív és megismerhető az ember számára, ezt az isteni kinyilatkoztatást kell az egyháznak közvetítenie a mai kor embere számára, ő pedig ezt egy érhető nyelvezettel, felfogható és igényes módon közvetítette - vélekedett a szakértő.
Érszegi Márk Aurél utalt arra is: a római katolikus egyház történetében hatalmas újításnak számított, hogy emeritus pápaként legalább annyi ideig szolgálta az egyházat, mint uralkodó pápaként. Lemondásának célja nem az volt, hogy a saját dolgaival foglalkozhasson, hanem szándékosan egy másfajta, "visszavonult imádságos jelenléttel" akarta tovább vinni egyházi szolgálatát, ezért is élt tovább a Vatikánban, a Szent Péter-bazilikától nem messze - mondta.
Megjegyezte, XVI. Benedek lemondása példa nélkül volt és új helyzetet teremtett az egyházban, temetése pedig ennek az új helyzetnek egyfajta tükröződése lesz, vagyis az, hogyan búcsúztassanak el majd egy emeritus pápát.
Forrás: MTI

Az emberrablók az ukrán fővárosban akcióztak - Videó

Puszta kézzel verte szét az apa a kényszersorozók kocsiját - Videó

Ismert sportoló fia a keddi baleset áldozata, kritikus állapotban szállították kórházba

Peruban többen meghaltak és eltűntek egy folyami kikötőben történt földcsuszamlást követően

Megölte 9 éves fiát, majd magával is végzett egy férfi

Megsütötte barátnője agyát és megitta a vérét egy fiatal

Videón a filmbe illő ékszerbolti rablás, hat fős maszkos banda csapott le

Ukrajna újabb 1 milliárd eurót kér az európaiaktól, hogy idén belepumpálja a háborús gépezetbe

Pelenkacsere közben súlyosan bántalmazta barátnője gyermekét

Háborúpárti EU: csak akkor lehet béke, ha Putyint elítélik háborús bűnökért

14 évesnek adta ki magát, meztelen képeket csalt ki gyerekektől

Zelenszkij hamarosan bejelentheti a lemondását