
Peruban többen meghaltak és eltűntek egy folyami kikötőben történt földcsuszamlást követően
Egy amerikai turista könnyebb sérüléseket szenvedett, miután a Vezúv kráterébe zuhant szelfi készítés közben - írta meg a The Sun.
Az eset szombaton történt, amikor a 23 éves férfi és családja elérték a dél-olaszországi Nápoly városa fölé magasodó vulkán csúcsát. Hiába volt kijelölt turista útvonal, a látogatók a biztonságos zónát megkerülve, a tiltott ösvényt választották.
Amikor felértek, fotókat készítettek. A férfi éppen egy szelfihez készülődött, amikor a telefonja kicsúszott a kezéből, és a vulkán szájába esett. A merész kalandor ezután leereszkedett a kráterbe, hogy visszaszerezze telefonját, de egyensúlyának elvesztése után métereket zuhant.

A fotó illusztráció: Shutterstock
A mentőknek sikerült kiemelniük a férfit természeti képződményből és ellátták a karján és a hátán lévő vágásokat és zúzódásokat.
A látogató és három rokona ellen szabálysértés miatt emeltek vádat.
A Vezúv az egyik legaktívabb vulkán Olaszországban és a szakértők szerint a világ egyik legveszélyesebbje is. A figyelmeztetések ellenére azonban még mindig a legnépszerűbb látogatóhely a turisták között.
A vulkán a 79-ben történt kitöréséről híres, amely 16 ezer ember halálát okozta a római városokban - Pompejiben és Herculaneumban - és vulkáni hamuval borított mindent.

Peruban többen meghaltak és eltűntek egy folyami kikötőben történt földcsuszamlást követően

Mongólia egyes részein mínusz 43 Celsius-fokot mértek hajnalban

Az emberrablók az ukrán fővárosban akcióztak - Videó

Puszta kézzel verte szét az apa a kényszersorozók kocsiját - Videó

Ismert sportoló fia a keddi baleset áldozata, kritikus állapotban szállították kórházba

Peruban többen meghaltak és eltűntek egy folyami kikötőben történt földcsuszamlást követően

Megölte 9 éves fiát, majd magával is végzett egy férfi

Megsütötte barátnője agyát és megitta a vérét egy fiatal

Videón a filmbe illő ékszerbolti rablás, hat fős maszkos banda csapott le

Ukrajna újabb 1 milliárd eurót kér az európaiaktól, hogy idén belepumpálja a háborús gépezetbe

Pelenkacsere közben súlyosan bántalmazta barátnője gyermekét

Háborúpárti EU: csak akkor lehet béke, ha Putyint elítélik háborús bűnökért