Vonat elé hajtott a kamion, videóra vették a brutális ütközést Eperjesen

Brutális erővel sodort el egy vonat egy kamiont Eperjesen, Szlovákia keleti részén a minap. A horrorbalesetről sokkoló videó készült. A rendőrség nyomozást indított.

A videón jól látszik, hogy egy fekete autó sofőrje hiába jelzett a kamionosnak, a férfi nem állt meg a vasúti átjárónál, a Kassára tartó vonat brutális erővel csapódott a kamionnak. Az autó sofőrjének szerencséje volt, még időben el tudott futni, így megmenekült, de a mozdony vezetője és egy utas is csak könnyebben sérült meg. A kamionsofőr csodával határosan viszont épségben megúszta a balesetet. Az már kiderült, hogy a jelzőlámpa működött a sokkoló karambol előtt.

„Ott, ahol ülök, abból a magasságból nem látszott, hogy villog a jelzőlámpa... Nem láttam… úgyhogy örülök, hogy élek...” – mondta az eset után a kamion sofőrje.

A férfi szerint a lámpaoszlop megdőlt, ezért sem volt jól látható, hogy működik a lámpa.

Az ütközés után készült felvételeken pedig már az látszik, hogy a vonat és a kamion is összeroncsolódott a karambolban. A baleset környékén pedig rengeteg törmelék hevert. Azt egyelőre vizsgálják, hogy ki a felelős a történtekért. A rendőrség közúti veszélyeztetés miatt indított nyomozást. Az már kiderült, hogy sem a kamion sofőrje, sem a mozdony vezetője nem volt ittas. Egyiküknél sem mutatott alkoholt a szonda.

2023. április 26. 08:38
Először azt mondta, hogy egy fekete kocsit látott, majd leütötték, de újabb kihallgatásán azt vallotta, hogy rosszul...
Hétfői hazatérése után exkluzív interjút adott a TV2-nek Kapu Tibor. Az ország második kutató űrhajósa megdöbbentő ő...
Az ukránok felrobbantották az Északi Áramlatot, és már harmadszor támadták meg a Barátság-kőolajvezetéket. Rövid idő...
Orbán Viktor miniszterelnök a Harcosok Klubjában pénteken közzétett bejegyzésében értékelte az augusztus 20-ai állam...
Balogh Tamásné szó szerint felrobbantotta a Séfek séfe hatodik évadát. Nem kímélték a konyhában és a közösségi oldal...
family
Keresve sem találnánk olyan alkotást, ami jobban szól a magyarságról, mint az István, a Király. Szörényi Levente és ...
family
AGYONVERHETTÉK - Az anyát gyanúsítja a rendőrség a kegyetlen nagydorogi csecsemőgyilkosság ügyében. A nő szerint ő s...
Kabai Andris a Házasság első látásra első évadának egyik legmegosztóbb szereplője volt. Dávid Petra exférje nem egys...
family
AGYONVERHETTÉK ÉS ELREJTETTE - Az anyát gyanúsítja a rendőrség a nagydorogi csecsemőgyilkossággal. A nő két különböz...
family